Nem így képzeltem el első találkozásom Írországgal. Misztikus sziget, elmélkedésre késztető látnivalókkal. Szeretném bejárni a vidékeit, a kis falvakat, ősi romokat, meg- megállva egy helyen, mindenféle sietség, időkorlátozás nélkül. Nézni a nyugati part hegyoldalait, ahogy a szitáló esőben, felhőpamacsok közt az óceánba buknak. Tulajdonképpen Dublin nagyon nem is érdekelt. Ehhez képest az élet (na meg Don Direttore) úgy hozta, hogy fapados, hosszúhétvégés turistaként tipikus városnézős program keretein belül sikerült első találkozásom a smaragd szigettel. Jobban belegondolva nem is találkoztam Írországgal, csak Dublinnal. Ugyanaz, mint aki eljön Budapestre és azt mondja, látta Magyarországot. Pedig nem. Most mégis ez jutott és kezdésnek jó is lesz, csak legyen folytatás.

Szóval Dublin. Méretre egy átlagos európai nagyváros és Írország sem a világ közepe a maga kb.4.4 milliós lakosságával. Ennek ellenére hatalmas és zsúfolt reptere van. Pörög az egész ezerrel. Ilyenkor érthető meg, mennyire is marginális kis légikikötő a mi Ferihegyünk. Nem vesztegetnék sok időt a látnivalók leírásával. Egyrészt szerintem Dublin építészete nem olyan kimagasló, hogy mély nyomokat hagyjon az emberben, másrészt egy városban szerintem sokkal fontosabb a hely hangulata. Márpedig hangulat az van Dublinban. A szürke házfalak és felhők között az ír kocsmák kínálják a barna és aranyszínű felüdülést. Mi egyből le is ragadtunk a The Bachelor Inn-ben. Kínálta magát a hely, hiszen a belváros azon szélén található, amely irányból mi azt megközelítettük. Ugyanis a szállásunk kb. fél órányira volt a belvárostól és ezt a távot naponta többször is gyalog tettük meg. Rögtön a megérkezésünk estéjén koptathattuk a bokánkat bőröndökkel, hullafáradtan. A kínai buszsoför nem tudta, hol van a hotel, de az utcát ismerte. Így aztán lerakott minket a belváros azon pontján, ahonnan a kérdéses utca kezdődik. A probléma csak az, hogy ez egy hosszú utca és a hotel jóval kijjebb található rajta. Ráadásul utólag rájöttünk, hogy ha a reptérről minket behozó buszról a pénzügyi negyedben, a Liffey folyón lehorgonyzott Jeanie Johnston nevű vitorlásnál leszállunk, akkor kb.öt perc alatt a hotelnél lehettünk volna. Így viszont már csak arra maradt energiánk, hogy a hotel még épp nyitva levő bárjából rohamszerűen némi italokat rendeljünk, illetve a szomszéd sarkon levő pizzástól némi elemózsiát magunkhoz vegyünk és a hotel teraszán a remek tíz fokos nyári estében elfogyasszuk. A hotel jó fej bártendere egy lengyel srác volt, aki visszafogott jókisfiús külseje ellenére egyből vágta DjSanyi Dallas Cowboys mezéről a "Pantera-  Cowboys From Hellt". Az egyik pincér magyar volt, míg a pizzásnál csak pakisztániak dolgoztak. Szóval multikulti. Ennek később még lesz szerepe.

 Kis csónakom leng a Liffey vízén… Ott kellett volna leszállnunk a buszról.

A másnap délelőttje ismételt gyaloglással telt és már megváltóként tűnt fel előttünk a korábban már említett The Bachelor Inn nevű műintézmény. Szerencsére pont az esti ír zenés-táncos estnek helyet adó étterem mellett volt, ahova Don Direttore betért asztalt foglalni nekünk az estére. Közel volt egy remek ajándéktárgy bolt és a hop-on- hop-off rendszerű városnéző buszokra is itt a közelben lehetett felszállni. Ekkor belül már sejtettük is mindannyian, hogy bár sok híres és jó kocsma van még Dublinban, de gyalogol a fává terebélyesedett méretű som, amikor itt ez a remek hely kiváló sörökkel, remek fish&chipsszel és igazán vendégszerető tulajával. Mi sem jellemzi ezt jobban, mint hogy már az első napon, miután délután másodszor is visszatértünk a helyre, megkaptuk első whiskey-nket a cég ajándékaként. Bevallom, jól esett. Az ital és a gesztus is. Mint kiderült, a whiskey a hely specialitása. Saját recept alapján főzetik egy dublini szeszfőzdében. A neve Writers’ Tears. Különleges single malt párlat, ami számomra meglepetés volt, hisz az ír whiskey-ket alapvetően triple maltként ismertem. Igaz ami igaz, nem vagyok túl jártas whiskey-ben. Nem is vagyok túlzott rajongója, ám ez a bársonyos ízű, kakaóra és vaníliára emlékeztető ital (kisujj pohártól eltart) teljes kapitulációra kötelezett annak megálmodója és elkészítője előtt. Ami még érdekes volt, hogy nem a kb.másfél decis nagy whiskey-s pohárban szolgálták fel, mint azt a skót whiskey-nél szokás, hanem afféle stampedlis gyűszűben, mint a kevertet egy külvárosi iparterületi kocsmában szokás nálunk. És ez nem azért volt, mert a tulaj utál bennünket mert cigányok vagyunk (oppárdon), hanem mert ezt valóban így szokás, mint arról több kör és több vendég látványa után meggyőződhettünk. Picivel gondolkodtunk egy-egy butélia megvételén. A tulaj szerint egy nem túl messzire található ital és szivar boltban lehet is kapni palackozva. Az ára kb.45 Eur. Ott maradt. A sörökről néhány szót. A szokásos Guiness mellett ott volt a jó öreg Kilkenny is. Én ezzel kezdtem a szombati napot (meg DjSanyi pálinkájával). Emellett volt még csapolva Carlsberg, Smithwicks, Beamish és cider is Bulmers képében. A teljesség igénye nélkül. Akit ennél is több részlet érdekel annak ajánlom az intézmény honlapját: www.thebachelorinn.com

The Bachelor Inn. Poets Corner.

Az első felüdülés után jött némi shoppingolás a szuvenyír boltban, majd felszálltunk a buszra és meg sem álltunk a Guiness sörgyárig. A busz érintett minden fontosabb látnivalót, úgyhogy ezeket ki is pipálhattuk. Azért az lejött a látottakból, hogy az írek bizony csak gyarmata voltak Angliának. Az európai nagyvárosokra jellemző XIX. század végi grandiózus építkezések és teljes városrész átalakítások, sugárút építések eléggé elkerülték Dublint. Az utcák a mai napig a középkori szűk és girbe-gurba útvezetést idézik. Az emeletes busz tetejéről időnként be lehetne mászni egy-egy ablakon, annyira közel megyünk el az épületekhez. A házak jobbára szürkék és lapostetejűek. Változatosságot csak a földszinten található üzletek színes és díszes portáljai jelentenek. A Guiness sörgyár egy egész városnegyedet foglal el. Egy régebbi épületét alakították ki látogatóközpontnak ahol megpróbálják többemeletnyi felületen demonstrálni a sörgyártás hagyományos folyamatait és eszközeit. Tehát érdekes, de aki arra számít, hogy látni fogja a ma is aktív gyártási folyamatot és esetleg kezet rázhat az egyik erjesztő tartály mellett a sörfőző mesterrel, az csalódni fog. Valószínüleg nem is ennyire személyes már a mai gyártási technológia, hanem egy számítógép vezérelt, saválló fém csillogású überhigiénikus unalom. Az én lábaim ezen a hétvégén amúgy sem álltak a helyzet magaslatán, ezért baromira elfáradtam, mire felértünk a körpanorámás kilátóban lévő bárba, ahol minden látogató kapott egy ingyen korsó Guinesst. Innen gyönyörű a kilátás egész Dublinra és a környező hegyekre, de a látógatóközpontban hömpölygő turistaáradat is ide koncentrálódik ,ezért iszonyatos a tömeg és komoly teljesítmény hozzájutni a jól megérdemelt kori sörhöz. Azért csak sikerült. És hogy valami pozitívat is mondjak, még soha nem láttam ilyen gusztusosan csapolt, krémesen habzó seritalt, mint itt. Bizonyára a gyakorlat teszi. A kiszolgáló személyzet fiatal fiúkból és lányokból áll, ám ennek ellenére egy-két év alatt szerintem több millió korsónyi sört csapolnak.

Az ingyen sör elfogyott és mi menekülőre fogtuk a dolgot. Meg kell mondjam, a jenkik itt is kitűntek nagy hangjukkal és modortalanságukkal. Kint az utcán egyre nőtt a tömeg a buszmegállóban. Elvileg negyedóránként közlekednek a buszok, de mi jó egy órát vártunk rá. Az is látszott, hogy a tömeg egyszerre egy buszra fel sem fog férni. Így aztán eldurrant az agyunk és taxiba szálltunk. Kellemes meglepetés volt, hogy a taxi kb.14 euróért vitt vissza a belvárosba, ami szerintem a dublini árszínvonalhoz képest nem vészes. A taxis barátságos, közlékeny fickó volt. Szívesen mesélt a különböző helyek, utcák történetéről és az írekről. Szembeszökő volt az utcákon a különböző nációk hihetetlen kavalkádja. Sofőrünket ez némi aggodalommal töltötte el. Mint megtudtuk, a kétezres évek válságainak hatására egymillió ír vándorolt ki ismét, jórészt Ausztrália és Új-Zéland irányába. Ennek ellenére a lakosságszám továbbra is a 4.4 millió körül stagnál. Tehát az elmenteket bevándorlók pótolták. Kb.10 év alatt egymillió bevándorló egy ilyen kis népességű országban. Az írek félnek, hogy elvesztik kultúrájukat, felolvadnak a nagy forgatagban. Talán nem is alaptalan a félelem. A hatalmas idegen áradat asszimilálása max.hosszú távon működhet, de ki tudja mi lesz száz év múlva. Elgondolkodtató egy helyzet.

Egy kihagyhatatlan ajánlat

Némi mellékágként el kell hogy mondjam, ezen a hétvégén volt Dublinban a Gay Pride rendezvénye. Írgalmatlan(sic!) mennyiségű, szivárványszínű sálakba és zászlókba öltözött fiatal csajt láttunk, akik számára az egész egy nagy buli volt, amin pocsolyarészegre ihatják magukat. Valódi melegeket a tömegben alig láttunk. Inkább egy magamutogató, betépős happening volt a tinik számára.  Viszont nem láttunk nagyon provokatív elemeket sem. Nem voltak kereszttel maszturbáló apácák és farkukat mutogató papjelmezesek. Cserébe dühös, frusztrált, vérben forgó szemű ellentütetőket sem lehetett látni, akik tojással dobálják a menetet. Így is lehet ezt.

Utcai zenekar akcióban

Mire visszaértünk törzshelyünkre már korgott a gyomrunk. Igaz, kicsit sokat kellett várni a fish&chipsre, amin a cider játékos, fröccsös savai sem segítettek (sőt), de megérte. Finom friss tengeri tőkehal héjában sült krumplival, majonézzel, borsópürével és malátaecettel. A tulaj külön felhívta a figyelmünet a pikáns ízű tradicionális ecetkülönlegességre, ami jól ment a sós sült krumplihoz. A szállásra az esti programig már nem is mentünk vissza, hanem a kocsma barátságos melegében tompultunk bámulva a vb meccseket és időnként nagyokat kortyolva italunkból. Időnként némi gyorsítót is magunkhoz vettünk az írók könnyeiből. Mire eljött az esti program ideje mi is kellőképpen hangulatba hoztuk magunkat. Át is tettük székhelyünket a szomszédos étterem alagsori nagytermébe, ahol rövidesen kezdődött is a show. Remek ír kocsmabanda húzta a talpalávalót (Whiskey in the jar, Wild rover, stb.) és két-két táncos fiú és lány emelte tovább a színvonalat hagyományos ír sztepptáncukkal. A két lány erősen „meg hát” kategória volt, ami elnézve a soványka (de hájban erős) ír felhozatalt üde színfoltnak bizonyult. A helység tömve volt. Mindenki asztalnál ülve nézte a produkciót és várta közben a vacsoráját. Ezért aztán nagyobb testkultúra a vakuvillogtatáson és hangos tetszésnyilvánításon kívül nem alakult ki. Mellettünk a szokásos japán turisták kattogtatták bőszen a gépeiket. A kaja erősen felejthető volt. Én Guinessben párolt marhát ettem. A sörön kívül némi répa és hagyma szolgált az étel színesítésére. Fűszer a sörön kívül egyáltalán nem, de még só se sok. Ilyenkor becsüli meg az ember a jó kis sztereotíp gulyáslevest. A műsor végeztével társaságunk a szállás felé vette az irányt. Én azonban még szükségét éreztem egy egyéni partizánakciónak kedvenc dublini kocsmámban. Azt hiszem módosíthatjuk a mondást, miszerint megiszom én még az írók könnyeit is.

A vasárnap délelőtt háborgó gyomorral és aktív punnyadással telt egészen délig, mikor is el kellett hagynunk szobánkat. Irány a kocsma, de a csomagjainkat megőrzésre a szállodában hagytuk az esti indulásig. Vagyis megint egy félórás séta be a városba, majd újabb félóra vissza. Ujjongtak fáradt lábaim. Be is ültünk gyorsan a kocsmába és indulásig ki se mozdultunk onnan. Sajnos nagyon elhajolni már nem lehetett, mivel otthon még kocsival kellett hazajutni. Így egy-egy sör mellett bambultuk az aznap délutáni ír foci közvetítést. Meg kellett állapítsuk, hogy ez a labdajáték, ami valami öszvére a futtballnak és a rugby-nek egészen élvezetes és pörgős. Viszonyleg kevés a szabálytalanság és a durvaság. Mivel kézzel is lehet vinni a kerek focilabdát, így nem nagyon vannak üresjáratok. A két oldalsó kapufa a rugbyhez hasonlóan felső irányba pózna szerűen túlnyúlik. Így a felső léc fölött, de még a két pózna között ellőtt labda is pontot ér. Ha a hálóba kerül, akkor még értékesebb. Kapura lőni csak lábbal megengedett. Legközelebb utánanézek a szabályoknak. Újabb gyaloglás és már úton voltunk a reptér felé. Este fél kilenc felé szálltunk fel és magyar idő szerint nagyjából éjfél körül, komoly villámlások közepette landoltunk Ferenc hegyén, ami ma a Liszt Ferenc repülőtér nevet viseli.

Külön köszönet Don Direttorenak az élményekért, aki nélkül ez a közvetítés nem jöhetett volna létre.

Hopp, abban az üvegben még maradt valami.

Aludtam rá egyet, most sem sokkal jobb, de most már máshogy látom a dolgokat. Kiestünk, ami nagyon fájdalmas, de ez még nem a világ vége, hanem a jövő kezdete. Ezt a csapatot, a mi CSAPATUNKAT együtt kell tartani. Ezért a csapatért már régen nem csak Fehérváron rajonganak, hanem szereztünk mi már itt barátokat Siófokról, Dunaújvárosból, Budapestről, jönnek ide meccset nézni Jászberényből, Kaposvárról, Miskolcról, jönnek a „Székely Gyerekek” és jönnek Bécsből is, csak az mindig veszélyes, mert itt még a csapból is pálinka folyik… Induljunk meg már az első napon bérletet venni az új szezonra, Csicsó bá’folytassa töretlenül munkáját, Kevin bácsi idén is hozzon egy Ryan Tábornokot, lássuk még jópár meccsen primadonnáskodni Palkót, Sofi még a Volánban szaggassa az ellen hálóját, láthassuk, ahogy Godó nullszögből néz, néz, csak néz befelé, aztán a kapus máris szedheti ki a ketrecből a pakkot, lássuk Árpit, hogy a hátán a védővel csak befordul a kapu elé, lássuk Benk Andrist, ahogy bontja az ellenfél bekkjeit, lásuk Sille „Apót”, ahogy unott arccal Föld körüli pályára állítja a szemtelenkedő csatárt, lássuk Ádámot, amint röpköd egyik sarokból a másikig, lássuk Sikit úgy megindulni az előrebuliból, hogy csak úgy lobog a haja, lássuk Magót, ahogy az ellenfél vérét szívja, lássuk Juraj sallangmentes, pontos játékát, lássuk „Nincselveszettkorong” Chad őrült korcsolyázását és még folytathatnám… Lássuk a közvetítőállásban Ákost, amint üvölt, mint a vadsakál, hallhassuk Szandra hangját, amint kiabálja: „- Úúúúúristeeeen!” Edina, Szani és Laci adják a ritmust továbbra is és egyszercsak a sarki MOL- kúton is hallja a kutas, ahogy robban a csarnok és zeng a „Még, még, még, ennyi nem elég!” És ezekért a fiúkért érdemes felülni a buszra, ahol Julcsi eligazít minket a teendőkről és már bontja is a dobozt a fejedelmi lompossal, ahol Benővel egy bolhabokányit bepálinkázva végigröhögünk többszáz kilométert, hallhatjuk Raont, amint megtartja Akadémiai székfoglalóját a legutóbbi meccsről, ahol Zita Tokit magasztalja, lássuk,ahogy Jegib előveszi a 40 szelet rántotthúst, miután megkapja Drukker60-tól, hogy „ülj már le te buzi!”, ahogy a csehek néznek, amikor Dodival kipakoljuk az Albert teljes sörkészletét, ahol Rita nem győz szabadkozni, hogy már ne kínáljuk több kajával- piával, mert már nem bírja tovább, és hogy a buszon lévő étel- és italneműkből lazán össze lehetne rakni egy spontán gasztrofesztivát, arról nem is beszélve, hogy ami szesz a buszon van, az egy minősített esete a jövedéki kihágásnak! És megyünk az újabb győzelmek felé!

Szóljon a "Támadááás... Háborúúúú"
Mert ez a CSAPAT a mi CSAPATUNK!!!

Avagy, magyarok a Liverpool- Tottenham meccsen

Don Direttore telefonált, hogy lenne egy ilyen lehetőség, Liverpool meccs az Anfielden. Ez mind szép és jó, de hogy jutunk oda? Autóval? Remek! Röpke 24 órát egy seggen kibírni. Na mindegy, ezt is látni kell egyszer! Meg is indultunk, pénteken 13-án. Nem vagyok babonás, de aki ezek után azt mondja, hogy ő hisz az ilyesmikben, akkor meg tudom érteni. Első úticél a bécsi Shopping City Süd. Veszünk egypár apróságot és irány tovább. Mindenki ment, amerre szeretett volna , aztán vissza a Kék Villámba és gyerőnk! Na ja,ha a Villám is úgy gondolja. Nem gondolta. Ott álltunk péntek kora délután Bécsben és majdnem úgy volt,  hogy megspórolunk egy csomó pénzt, mert innen tovább nem megyünk. De pár telefon és Black Úr máris indult utánunk egy váltás kisbusszal, meg egy autómentővel. Röpke 4 órával és egy Üvegtigris 3-mal később be is gördült a csereautó. Ugyanaz a típus, cask eggyel régebbi és jó 100 ezer km-rel több van benne. Ezzel elindulni Liverpoolig, amikor aznap van a hoki VB- elődöntő, tőlünk nem egész 100 km-re…

Don Direttore Würzburgig lenyomja az első szakaszt, aztán jöttem én. Csudajó érzés este éjfélkor átvenni a vezetést, a brigád nagyobb része horkol a sok addig elfogyasztott piától, nem túl együttérzőek. Lenyomok négy órányi vezetést, a 100-as átlag megvan, nincs nagy forgalom, csak már a fejemből is alig látok ki. A vége felé a Szépfiúval beszélgetek, nem túl összefüggően és már szólnak, hogy álljak meg a következő benzinkútnál, “kiszáll, pisál, kávé” és cserélünk. Mondom, már épp ideje lenne, lassan pirkadni kezd, valahol  Hollandiában járunk és nem vagyok túl jól… Rámszólnak többen is, miért nem álltál meg a benzinkútnál? Nem is volt benzinkút! De bizony… Na ennyit erről, gyorsan kiállok az első autóspihenőnél és átadom a volánt a Sittesnek. Most, hogy már jó helyen vagyok akár ihatnánk is valamit… A hűtőtáskában jó hideg sör és a hátizsákból is előkerül a szokásos törköly.  Elhangzik az egyik legkekecebb kérdés: Ilyenkor hogy lehet inni? Hogyhogy hogy? Így. Szabad kézzel, gallér mögé, apuskám! Különben is a székely ember is azt mondja a reggeli pálinkaosztásnál: Igyanak emberek, estére minden balf.sz be tud rúgni… Há’ nem? De! Egy jó nagy korty a palackból, majd rá egy doboz Dr Éher, ez ám az élet! A székely ember megemelné a kalapját, én ember lennék az ő szemében, mert a fáradtság és a pia megteszi együttes hatását, ettől a gyors körtől ájulásszerű álomba szenderülök, igaz, csak kb. fél órára. Lassan megérkezünk Flansziaorzságba. A határt jelző táblánál megállunk egy kicsit pózolni. “ Ki nem ugrál csigaevő, hejj, hejj!” Elérünk a komphoz. Möszijő Rambó útbaigazít minket, Joe elmegy jegyet venni, mi pedig beállunk a sorba, várva, hogy hová irányítanak bennünket. Irányítanak is, a határőr nem érti, hogy mi röhögnivaló van egy sima beszállókártyán?! Semmi, hacsak az nem, hogy a 13-as sorba szól! “Én ide föl nem szállok, ez tutira a tenger fenekén köt ki…” Azért csak elfoglaljuk helyünket a sorban és várjuk Joe-t, aki nem akar jönni. Hívjuk fel. A mobilja 20 centire tőlem, az ülésen csörög, megjöttünk! Don Direttore és a Szépfiú elindul megkeresni.  Pár percre rá a steward elkezd integetni, hogy induljon a sor. Gyors telefon Szépfiúéknak, hogy merre vannak. Messze. Az jó, nekünk fel kell hajtani a kompra, Joe megvan legalább? Nincs, indulnak vissza, nem késhetjük le a kompot. Felmegyünk a kompra és elfoglaljuk a helyünket, bármi meglepő, a bárban. Az első ember, aki szembejön az Joe. A gyalogosjeggyel rendelkezők szállnak fel először. Ebben a pillanatban Don Direttore csörög, hogy keressünk valami embert, aki le tud szólni a flansziának, hogy engedje fel őket a hajóra, mert nem a jegyen szereplő autón, hanem gyalog akarnak felszállni és azt most így hogy?! Don Direttore javasolja, hogy szóljon az angoloknak, hogy a többi tényleg felszállt-e, vagy ilyesmi. Ezt figyeljük: ha a csigazabálónak nem szól az angol, hogy ketten gyalog akarnak felszállni az autos jegy ellenére, akkor ő nem engedi fel őket. De az angol honnan tudná mindezt?! Ott van Zsán- Pierrnél a rádió, dehát minek használja?! Don Direttore kezd egyre erőteljesebb szemelvényeket előadni az angol nyelv durvább népi kiszólásaiból. De, mint tudjuk, káromkodni igazából a magyar tud az egyik legváltozatasabban szerte a galaxisban, pl. hogyan kérdezed meg egy ilyen egyenruhás véglénytől, hogy amikor születtél, anyád miért nem volt szecskavágó…!? A flanszia kezd komolyan megsértődni és egy sittes elég a csapatba, szerencsére érkezik egy angol tiszt és felülteti Szépfiúékat egy buszra és egy percen belül már ők is a hajón vannak. Mi is odaérünk eddigre a rakodótér végére, ahol egy szigorú tekintetű tiszt “biztonsági ellenőrzést” tart. Hány főre szól a jegyük?  6 fő, plusz egy gyalogos. A biztonsági ellenőrzés a következő módon zajlik: a tiszt gyorsan megszámol minket: 1,2,3,4,5,6,7… remek, megvagyunk, jó utat! K.rva bonyolult, Zsán- Pierr, mi!? A nagy ijedtségre gyorsan iszunk egy kört, ki sört, ki jó kis szénsavas almabort, azaz cider-t. A csapat egy kicsit szétszéled, páran maradnak a bárban, én fényképezek. Az idő szép, a tenger nyugodt. Az embernek jobbra az Északi-sark, balra a Déli. A Sittes elmondása szerint neki hajóúton mindig megjön az ihlete, hogy megmintázza  a fradit, így is tesz. Nyugodt másfél óra után kikötünk Dover fehér sziklái alatt. Füves Fiú a soros a vezetésben, elég furcsa látni, hogy itt a másik oldalon közlekednek, menj bele balról- balra egy körforgalomba! Don Direttore elpilled egy picit és ez végzetes hiba, mert az úton őt használja a csapat bio-GPS-nek, így nem hajtunk le ott,ahol kell, hanem nyílegyenesen megyünk London központjába. Füves Fiú mellett a Navigátor foglal helyet, nála az Európa-térkép, dehát minek használni ilyen úri huncutságokat… Jócskán behajtunk Londonba, aki járt már erre, tudhatja, hogy nem egyszerű kikeveredni innen. Azért csak megtaláljuk a helyes utat.  Innen már viszonylag sima útunk van Liverpoolig, csak az ad okot némi bosszúságra, hogy egészen eddig remek, napos, tavaszi idő volt, a céltól vagy’ 50 km-re elkezd szemerkélni az eső, amolyan autentikus angol időjárás módjára és mire a hotelhez érünk, már rendesen esik és ezt nem is hagyja abba egész ottlétünk alatt. Beérünk a szállásunkhoz, ahol a két házigazda fogad minket, egyeseket már igazi ismerősként. Peter-en látszik, hogy örül nekünk, csak az a baj, hogy nem angolul beszél…Ez itt valami csúnya torokbetegség lesz, de aztán megnyugtatnak, hogy itt ne számítsak valamiféle Oxford- English-re, ez itt kérem a scouserek földje.  Ez annyira így van, hogy az ajándékboltokban lehet kapni scouse- angol szótárat, mit ne mondjak, szükség is van rá. Gyors lecuccolás, zuhany és irány a belváros! Hívunk egy taxit, a hagyományos angol “cab” érkezik, a viteldíj nagyjából ,annyi, mint nálunk. A Liverpool Megastore közelében szállunk ki és egyből rá is vetjük magunkat a bőséges kínálatra. Itt aztán mindent kapni: új és régi mezeket, mindenféle ruhaneműt, sporttáskákat, lakberendezési cikkeket, iskolaszereket, de még pl. Liverpoolos fogkefét is! Szépfiú be is szerez egyet, bizonyára remek érzés reggelente Pepe Reinára fogkrémet kenni! (sic!) Mindenki szatyrokkal megpakolva jön ki a boltból, innen hihetetlen meglepő módon egy kocsma felé vesszük útunkat. Itt találkozunk a többi, szintén a meccsre érkezett magyarral és kezdetét veszi a baráti italozás. Sorra jönnek a jóféle angol sörök és almaborok, emelkedik a hangulat is. Egy Liverpool-mezes úriember mellettünk ballag el és elég furcsán néz ránk, nem állja meg, megkérdezi, hogy honnan érkeztünk. Közöljük vele, hogy innen a szomszédból jöttünk kocsival. Kocsival? A meccsre? Ti nem vagytok normálisak, mit szívtok, hogy ilyenekre vagytok képesek? Nyugi, ember, ezt a kérdést már mi is feltettük magunknak! Két cider között átugrunk egy szomszédos büfébe enni valamit. A pakisztáni srácok nagyon jól készítik a báránygyrost, rendesen bekajálunk. Dobunk még egy-két kört,aztán vissza alukálni a hotelbe, holnap is hosszú napunk lesz. Reggel frissen ébredünk, Julie készít nekünk egy hagyományos angol reggelit, szalonnával, paradicsomos babbal, kolbásszal, tükörtojással. Kérünk még valamit a reggelihez? Sört? Tulajdonképpen van, csak ugye reggel…de felőle! Reggeli után visszatérünk a  belvárosba, kicsit vásárolgatunk még, veszünk egypár szuvenírt és körbenézünk a nevezetességek körül. Fényképezni nemigen tudok, mert az időjárás olyannyira autentikusba fordul, hogy az esőtől pillanatok alatt vizes lesz a gépem objektívja. A Beatles- múzeum előtt így is hatalmas sor kanyarog, esélyünk sincs bejutni, ezt én nem annyira sajnálom, soha nem voltam nagy rajongójuk, sőt! Don Direttoréval beülünk ebédelni egy helyi szinten is jónak mondott étterembe az Albert- dokknál. Az étterem ablakai a dokkra néznek és a berendezés is hajaz valamiféle hajós hangulatra. A pincer csávó egy igazi kis izgága, pattogós srác, körbeugrál minket, ajánl, segít, egyszóval remekül végzi a dolgát. Tanulmányozzuk az étlapot, Don Direttore hamar választ magának, én szép nyugodtan körbenézem, hogy miből élünk. Aztán ráakadok egy olyanra, amit itt minálunk biztosan nem fogyasztok: 28 napig érlelt, közel 50 dekás prémium marhasteak, grillezett paradicsommal és bébispárgával! Erre itthon sikítva locsolna sósavat a helyi ÁNTSZ-es, merthogy ilyet nem lehet, ez nem HATBC, vagy mi a f.sz! A kedves mamájuk tartotta volna be az előírásokat és akkor le lenne a gond az ilyen hülyékről, akik ilyen intézkedéseket hoztak, soha ne egyenek egy rendeset!  Azt már alig merem hozzátenni, hogy egy ilyen cuccért nem kellett kiadni 5000 jó magyar forintokat. Kaja után irány a szálloda, a teljes harci dísz felöltése, mert lassan idő van, kezdődik a derbi. Az eső vigasztalanul esik, ezt megjegyezzük a taxisnak is, aki csak annyit mond, de legalább szépen nő a fű… Iszonyúan ki vagyok vele segítve! Az Anfield Road egy egybefüggő vörös szőnyegként hat,  szinte mindenki Liverpool-os  népviseletben feszít. A bejutás viszonylag könnyen megy ,bár regy kicsit komikusan hatok, amint a jó 130 kilómat próbálom átpréselni egy M-es méretű beléptetőkapun, ami még egy vízszintes forgóvillával is nehezítve van. Fiúk, nincs egy kis vajatok, könnyebb lenne… A lelátó alatt végig büfék, kérünk egy Carlsberg-et és amíg elfogyasztjuk, tucatnyi nagyméretű plazmatévén tudjuk követni a forduló többi meccsét. A lelátóra már tilos alkoholt felvinni, a személyzet ezt ellenőrzi és megmutatják, hová szól a jegyünk. Helyet foglalunk a Centenary Stand-en,  látjuk melegíteni többek között Gulácsi  Pétert is. A meccsről sajnos több pozitívumot nemigen lehet elmondani, a ‘Pool simán kikap 0:2-re. Meccs után megvárjuk egymást a stadionon kívül, közös fotózkodás, majd a kis különítmény beveszi magát egy gyorsbüfébe a pálya mellett egy fishandchips-re. Úgy látszik, a hal, amiből készült, eleve egy étolajos hordóban élte le az életét, a csuklónkon folyik az olaj. Emberek, jó lesz vigyázni, ez még megfekszi a gyomrunkat! Beugrunk egy kisboltba, felszerelkezünk néminemű szesszel és visszamegyünk a szállodába. Peter, aki lelkes Everton drukker, kérdezi tőlünk, hogy milyen volt a meccs. Olyan. Levonulunk a szálló alagsorába, itt van egy kis bárszerűség. Szépen leülünk és újra megtanítjuk a halat úszni, vagyis elkezdjük pusztítani a sör- és ciderkészletet. Julie és Peter csatlakozik hozzánk, a második körben előjön a kötelező kérdés: “- Aztán a hírös magyar pálinkát kóstoltátok-e már?” Azmiazaz?! Előkerülnek a mindenféle butykosok, bennük mindenféle jóság, barack, szilva ,törköly. Petert megpróbáljuk megtanítani a célmondatra, (Egészségedre!) de szegény nem sokra megy vele és inkább marad az “ egi!” felkiáltásnál. Kettes, leülhetsz. Julie nagyon szabadkozik, hogy ez neki túl erős, meg, hogy holnap hétfő és hát mi lesz így vele, de csak meggyőzzük, hogy ilyet nem iszik nap, mint nap, kóstolja meg. Szerintem azóta emlegeti, ha szóba jön, hogy ezek a magyarok tuti nem normálisak a hülye pálinkájukkal együtt. Peter, hogy viszonozza a “gyümölcskosarat”, beállít egy üveg ouzo-val. Hát ez kell, mint hegyipásztornak a lavina, de megkóstoljuk, nehogy sértődés legyen… vagy csak mert hülye alkeszek vagyunk! Reggel egy kicsit nehezen ébredünk, (Julie elmondása szerint Peter is. Höhö, kákabelű brit…)de a legendás angol reggeli helyrerak minket. Összecuccolunk, fizetés, búcsúzkodás és indulunk haza. Természetesen az egyik ASDA érintésével, ahol bepakolunk némi sört, cidert, húsospitét, angol mustárt egyebeket. Csak egy kis adalék az árakhoz: egy db egypintes cider ottkint 300 forint, nálunk, ha lehet kapni, több, mint 1000… Lassan legurulunk Doverig. A tenger egy kicsit haragosabb, mint idefelé volt, a hatalmas kompot lazán dobálja föl-le. Calais-ban én ülök a kormáyhoz és egy német sztráda -sztárfotót követően (csekk, lekopogom, azóta sem jött) éjfélre megérkezünk Solingenbe. Gyors sör, zuhany, alvás. Reggelinél Don Direttore ismerősbe botlik, elvégre mindenhol vannak magyarok… Továbbindulunk és simán beérünk Ausztriába. Direkt nem mondok sógorokat, a hideg is kiráz, ha ezeket valaki így emlegeti. Rám már nem fog sor kerülni vezetésileg, így szép csendben iszogatok. Megállunk tankolni és egy civilruhás rendőrjárőr igazoltat minket. A volánnál ezúttal a Sittes ül és most tudjuk meg, mi is az oka, hogy így hívják. Először csak ő próbál kommunikálni a rendőrökkel, de a németen kívül nem tudnak, vagy nem akarnak megszólalni más emberi nyelven, ezért Don Direttore a segítségére siet. Mi érdeklődve sasolunk a buszból kifelé, majd amikor egy hosszas rendőrmonológ után meghalljuk Don Direttore kérdését: “- Warum?”, akkor mindannyiunkból kitör a harsány röhögés.  Mit találhattak ezek a drága jó emberek Sittesnél… Hát találtak. Sittes egy agresszív típus, személyi sérülést okozó baleset miatt körözik a szomszédban, amit vagy’ jó tíz éve okozott, még Bécsben. Az a poén, hogy a körözésről nem tud, akkor a helyszínen aláírt, elismert mindent, egy papírt, egy értesítést azóta sem kapott és vígan járkált keresztbe- kasul  Ausztrián, ha éppen úgy hozta az élet. A rendőrök hozzák az osztrák formát, “Maguk innen sehová sem mennek” kezdetű mondatokkal. Don Direttore elmagyarázza nekik, hogy az k.rvára nem a mi problémánk, hogy a helyi rendőrség ennyire balf.sz és jó 10 év alatt nem tudnak kiküldeni egy idézést. Nagynehezen kidumáljuk magunkat és elengednek minket, de a Sittesnek egy hónapon belül jelentkeznie kell az egyik bécsi kerületi kapitányságon. Továbbmegyünk és Sittest nyugtatgatjuk: “- nyugodjon meg, az a röpke 10 év kényszermunka pillanatok alatt elrepül egy helyi kőbányában…” Késő este érünk haza, én ekkor merem bevallani a társaságnak, hogy ez volt a harmadik Liverpool meccsem élőben, de én még gólt nem láttam tőlük… Ezt mér’ csak most mondom?! Na vajon mér’!? Nem volt kedvem stoppal hazajönni. Abban maradunk, hogy minden rossz sorozat megszakad egyszer, a következő szezonban is megpróbáljuk egyszer élőben megnézni, hogy mit tudnak az aranylábú gyerekek.

You’ll never walk alone!

Utóirat: A Sittes azóta megjárta a bécsi bíróságot, bírónővel, ügyésszel, hivatalos tolmáccsal kiegészülve (Ő meg egymagában mint egy jóféle kuruc). A tolmács túl sokat nem ért, mert az ítélet 8 percen keresztül tartó indoklását úgy fordította le: "- Felmentették, mondja hangosan, hogy tank -e sör... .“ Persze Sittes magában még hozzátette, hogy f.szszopólabancok... Ebben maradjunk!

Annyiszor megfogadtam már, hogy nem megyek le a Balatonra, de nem hallgattam magamra és megint megjártam, jól felb.sztam az agyam, de közben azért szórakoztam is egy kicsit.

Múlt héten, amikor 38 fok volt, lementünk a gyerekekkel egyik du. strandolni, 15 perc alatt leértünk, mégis csak jobb, mint otthon ebben a melegben.

 Fürdés megvolt, sör a kézben, már csak lángos hiányzott.

Irány a büfé !

Tömeg nem volt, büfé előtt egyik asztalnál ült egy 5- 6 fős hormontúltengéses tinédzser társaság.

Már ott ültek jóval előtte , hogy mi odaérkeztünk ( ennek később lesz jelentősége ).

 Pultnál senki, odamegyek, először kikérem a sört ugye, aztán a gyereknek üdítőt, végül 2  sajtos- tejfölöst.

Idénymunkás droid veszi fel a rendelést, fizetek, közben mögötte szépen sülnek a lángosok, gondolom, hamar meglesz.

 Leülünk várni a kaját, eltelik 5-10-15-20 perc.

Közben a szomszéd asztalnál elkezdenek hőbörögni, hogy már vagy 40 perce rendeltek palacsintát és még nem kapták meg. Egyre hangosabban hajtogatják, már a személyzet is tuti hallja, mert 20-szor elismétlik.

 Közben vendég nincs, csak ez a 2 asztal. Egyikük elunja és megkérdezi, mi a franc van a palacsintával ?

Kérdi a bamba droid, milyen palacsintával ?

Hát azzal, amit kb. 45 perce megrendeltek és kifizettek ?!

Mondja a droid, hogy neki nincs palacsinta felírva, balhét kiverik , ígéretet kapnak, hogy jön a palacsinta.

 Erre ugye mi is rákérdezünk a 2 lángosra.

Megint a bamba kiszolgáló, hogy neki nincs felírva lángos.

Mondom anyád te hülye, nálad fizettem 30 perce, itt a blokk !

Neki akkor sincs felírva, ezért nem kaptunk lángos.

 Innen már csak 15 perc és megjött a kaja.

Közben a szomszéd asztal várta az 5 db palacsintáját, amiből kb. egy 50 db-os kupac lesütve állt a konyhaasztalon, csak kenni kellett volna.

 Meg is unták, felálltak mind és elmentek fürdeni.

Miután mi is végeztünk a lángossal jön a személyzet kezében  a palacsintával,

kérdezi, kié lesz ?

Mondtuk, hogy a srácoké, csak nem bírták kivárni és ott vannak a Balatonban, vigye utánuk !

Elkezdett hőbörögni, hogy türelmetlen köcsögök, 5 perce lett megrendelve, gyorsan hozta  ( min 1 óra késéssel ).

Itt még nem ért véget a történet.

A sörre megéheztem, gondoltam eszek egy kolbászt a következő sörrel.

Ez a büfé szóba se jöhetett irány a másik.

7 óra után jártunk 5 perccel, árnyékban 35 fok , strandon több száz ember, vízben is még rengetegen.

 Szóval megyek a büféhez, mondom mit lehet még enni ?

Felháborodottan rám néz a nagy pocakos, 50- es, tipikus magyar büfés vállalkozó és aszongya , hogy itten má' semmit, mer' záróra !

Záróra ?

Mondom ½ 10- ig van világos, 35 fok, süt a nap, rengeteg ember !

Aszongya, az nem baj, ő mindig 7 -kor zár és most is úgy lesz, nem ad semmit.

 Az egyébként fizetős és kultúrált strandon nem volt több büfé.

Zuhany , öltöző, wc sincs , ill. a büfé üzemeltetésében működik wc -zuhanyzó, amit szintén 7 -kor kulcsra és lakatra zár a szúrós tekintetű, donga lábú, bajszos, fehér köpenyes wécésnéni, nehogymá' valaki odahugyozzon, amikor ott az egész Balaton !

Az igazi sóelem meg ezután következett , minek következtében jobban szemügyre vettem magát a vendéglátóipari egységet.

A büfé egy téglaépületben volt alapvetően, de egy külső kiszolgáló pulttal is rendelkezett, ezt kellett szakszerűen lezárni éjszakára.

A pult körbe festetlen, 12 mm -es OSB táblákból állt, tetején azért valami normális gyalult, lakozott fára lehetett könyökölni.

Tetőszerkezet 20*40-es festetlen, rozsdás zártszelvényből készült, amire fehér színű teherautóponyva volt rátéve, tető funkciója céljából.

Pult mögött sörcsap, meg a szokásos beszállítóktól kapott kóla és sörös hűtők.

Tulaj eltűnt az épület mögött, majd kisvártatva elkezdte előre hordani a büfé lezárását szolgáló eszközöket.

Ami nem volt más mint,  10 cm-es kiosztású, 5 mm-es ( természetesen rozsdás ) betonvas  háló !

 Az esztétikai terror oldására és nyilván esővédelem és belátás meggátlására a betonvas táblákra rá volt feszítve a teszkóban kapható 2*3 m- es sötétzöld,  nejlon takaró fólia,  műanyag kötöző zsineggel rögzítve.

Ezekből az építőelemekből gondosan körbekerítették a büfét.

Eztán előkerült egy üres kocka 250 g-os Rámás doboz, benne egy maroknyi lakattal, abból a méretből amit a bőröndökre szoktak tenni.

Hozzá egy nagy karikán sok kis kulcs, mint filmekben a börtönőröknek.

Majd a kb 120 kg-os, 170 cm magas, borvirágos orrú tulaj egy fehér műanyag  szék tetején  remegő lábakkal egyensúlyozva , a fent említett TUTÓ lakatokkal  gondosan összezárta a betonvas táblákat.

Ez a művelet majd fél órán át zajlott.

Teljesen olyan volt mintha a Zimmer Feri című filmet néztem volna élőben !

Utána strandon kívül rendeltem egy hamburgert, amit 45 perc alatt meg is kaptam.

Magyarország, Balaton én így szeretlek !

UI :  a kítünő színvonalú szolgáltatás árszintje viszont teljesen EU konform ill. drágább , korsó sör 640, előregyártott mirelit hamburger 600 ft.

Augusztus utolsó hétvégéjéhez érkezve eldöntöttük, hogy az egy éve ajéndákba kapott surströmming konzervet megpróbáljuk a hagyományokhoz híven elfogyasztani, de legalábbis megkóstolni.

Aki nem tudja, hogy mi fán is terem ez a furcsa nevű izé, annak egy kis ismeretterjesztés: a surströmming svéd specialitás, savanyú, vagy erjesztett heringet jelent. A tartósítási módszer egy több száz éves svéd hagyomány: abban az időben sokszor nem állt rendelkezésre annyi só, hogy a július- augusztusban kifogott heringet megfelelően tartósítani tudják, ezért fogtak egy hordót, belepakolták a megpucolt heringet és ráraktak annyi sót, amennyi volt. Igen ám, de ez az esetek nagy százalékában nem volt elegendő és a hering szépen lassan erjedésnek indult, aminek a vége egy gyakorlatilag leírhatalan szagú- ízű “halétel” lett, a hering egy része gyakorlatilag megrothadt! Eredetileg és egyes hagyományőrző cégeknél még ma is fahordókban végzik el az egy évig tartó erjesztést, máshol csak néhány hónapig áll hordóban, utána konzervdobozokba töltik és hozzák forgalomba. A hering itt sem szűnik meg erjedni, a fejlődő gázok miatt a doboz deformálódni kezd. Hazájában ínyencvacsorákat is szervezenek köré, itt barna kenyéren, főtt krumplival, tejföllel és hagymával szolgálják fel, nameg természetesen rettentő mennyiségű vodkával, enélkül nem ajánlatos kóstolni.

Érdemes rákeresni videómegosztókon és egyéb helyeken, ha egy jót akarsz röhögni, vagy csak szimplán szörnyűlködni szeretnél. Én nagyon nem csodálkozom, mit tegyenek egy olyan nemzet fiai, aminek egyes részein több hónapig sötétség van, ez azért elég sok mindent megmagyaráz. Az biztos, hogy többek között arra is elsőrangú, ha az ember valami igazi rusztikus tréfát akar elkövetni valaki ellen. Egy darabot elrejteni a szomszéd ablaka alatt, vagy ilyesmi, ha van macskája az illetőnek, tutira elmenekül…Első dániai utam során megkérdeztem a helyieket, hogy náluk is lehet-e kapni ilyesfajta csemegét? Szinte vérig sértődve közölték, hogy ők nem esznek rothadt halat.

Nosza, előkészültünk mi is a “lakomához”. Mindent hozzávaló együtt volt, különös tekintettel a vodkára. Sok vodkára. A neten utánaolvasva több helyen írták, hogy egy gumikesztyűt érdemes beszerezni, legalább annak, ki felbontja a dobozt, mert nyitáskor a felszabaduló gázok miatt olyan a cucc, mintha egy üveg jól felrázott pezsgő lenne, nyilván egy iszonyúan penetráns pezsgő és ha puszta kézzel érsz hozzá, akkor sikálhatod egy darabig a kezedet, nem fog róla eltűnni a szag.  Mi egy “Röda Ulven” (Vörös Farkas)márkájú konzervvel próbálkoztunk, ami több helyen is úgy szerepel, mint a “legjobb minőségű svéd surströmming”. Azt nekem senki el nem magyarázza a történtek után, hogy a “minőség” és a “surströmming” hogy kerülhet egy szókapcsolaton belülre! Na mindegy. Szto gramm vodka gyorsan le, hasonlóan egy disznótorhoz, ahol az első pálinka a “kihúzópálinka”, itt a “kinyitóvodka” nevet kapta, bátorság nagyjából ugyanakkora mértékben kell mindkettőhöz. Irány a kert legtávolabbi sarka, kamerát és konzervnyitót szegezz és jól nézz körül, hogy merre menekülhetsz! Mehet? Mehet! A honvédségi “kanálgép” konzervnyitóját használtam, betámaszt, szúr…kurvaanyázik! A szó szerint rohadt dög, hangosan szörcsögve úgy terített be tokától bokáig, ahogy tanítják! Nem vagyok egy finnyás gyerek, de  ez… A reggelim úgy gondolta, hogy megnézi mi is történik a nagyvilágban és elindult fölfelé! Igazából semmihez sem hasonlítható. Nem tudhatom ,hogy milyen lehetett egy középkori járványkórház hullakamrája pestis idején , de azt hiszem,  halvány fogalmam már van róla! A jelenlévőket, (már aki nem menekült be a pincébe) sok mindenre emlékeztette a dögkúton kívül, volt akinek az ugrott be, amikor kölyökkorában a begipszelt lábáról július közepén levágták a gipszet. Nem egy népünnepély, az már biztos!  Nem lett volna gond, ha nem köp total pofán, na de így… Gyors mosdás, tölts még egyet.. persze, hogy tele, vazze! Szabad kézzel, gallér mögé, egs’! Visszatértünk a biológiai fegyvernek is beillő dobozhoz, pár perc alatt nyolc- tíz darab 5 forintos méretű döglégy zsongja körül, nekik ez az Éden!  Kinyitom rendesen és beletúrok egy villával. A színe méltó a szagához, valami egészen hihetetlen színorgia úszik a lében: ott a hal rózsaszínje, ami keveredik  valamiféle világosbarnával és még ott vannak a hüvelykujjnyi átmérőjű buborékok, amik emlékeztenek a kiskorban fújt szappanbuborékok legtarkább színeihez. És szálkás! Na ne, ezt még válogatni is kell majd?! Pár perc múlva kiderül ,hogy annyira meg van erjedve, hogy az átlagos méretű hering gerince is lazán elolvad a szádban. Lekapargatjuk az egészen rothadt részeket és rápecázzuk a kenyérre amit használni lehet belőle, erre jön a főtt krumpli, hagyma és tejföl. Vodka le, akkor lássuk, hogy milyen”íze” van! Nem tudsz vele mit kezdeni, a szagától lehetetlen elvonatkoztatni, annyira átható, hogy a sok tejfölön és hagymán is simán átérzik. Pancsi barátommal csak ketten merjük megkóstolni, a többiek menekülnek. Hát nem első randevúra való kaja, az már biztos. Egy- egy darabot fogyasztunk el mindketten, arra bedöntünk egy üveg hétdecis vodkát. Érdekes, de utóízt nem érzünk, ellenben, amikor egy jólesőt böffentünk… Tölts még egyet!!!! Egy idő után röhögünk saját magunkon, hogy ilyen hülyék nem lehetünk… de!

Több, sznobok által összeállított, “ezt ki kell egyszer próbálni” listán szerepel ez az “étel”. Oké, én elmondhatom, hogy már ettem ilyet és lehet, hogy a hülyeség miatt megkóstolnám még egyszer, de rendszeres fogyasztója nem leszek, az már biztos, legyen ez a talajrészeg északiak mókája! Pedig a jégkorongjuk és a szőke bikinimodelljeik kifogástalanok!

Fogyasztás csak saját felelősségre!

A konzerv maradéka a kuka alján landolt, betekerve, legalább három zacskóba. A család két kutyája napokig nem ment közel a kukához. A szemetet kedd délelőtt szállították el, véletlenül pont elkaptam a pillanatot, amikor a derék köztisztaságiak felöntötték az edény tartamát az autóra. Még nem láttam kukást a szemét szaga elől menekülni…

Megjött reggel az sms a banktól, hogy utalták a fizetésemet.

Új helyem lévén a  próbaidőm letelte után a 10%-kal magasabb fizetésemet kaptam kézhez.

De itt lépett közbe pártunk és kormányunk: a 10%-kal emelt fizetésem az új adózás miatt 1000ft-tal kevesebb, mint a decemberi volt...

Éljen az államapparátus és a sok ingyenélő, megint jól kerestem rájuk...

avagy a mélygarázs magassághatárolója és a cseh sörök!

Eljött a hazautazás napja. Nem túl fitten ébredünk az elfogyasztott italok miatt, hiába, öregszünk. Bőséges reggeli után irány a közeli pláza. Beesünk az elmúlt napban rendszeresen látogatott sörözőbe. Egy kávé, egy sör, egy capuccino, még egy sör, egy sör és így tovább. BCs kolléga már jó előre ígérte, hogy visszafelé vezet, de tényleg... Reggel ránéztünk és tudtuk, hogy ebből már a héten nem lesz vezetés, tekintve, hogy vasárnap van. Hozta magával a kis alkoholszondáját, tuti, ami fix. Nem mutat sokat, mi az a 0,6 ezrelék...Ő, ennek szellemében kér is egy kis Jagert, nehogy a sofőrködés árnyéka egy pillanatig is rávetüljön. A pincér sokatmondóan megkérdezi, na és a slivovicák...? A kedves Mama hogy van? Na jó, nekem hozz egyet. Fűű, én is kérek egyet. B.sszátok meg legyen három...! A pincér nem röhög (hangosan). Amikor elémrakja az amúgy minden tekintetben kifogástalan italt, hangosan felfohászkodom az éghez, hogy ezt most miért?! Nem lehetek ennyire hülye! De! Mi a búbánatért kértem?! Ennél már csak az jobb, amikor leküldöm... Csapassuk széjjel, kiskolléga! Átsétálunk az Albert szupermarketbe, irány a sörpult! Fogjuk a fejünket és nem a macskajajtól. Pl. egy üveg Staropramen 87 forint, plusz üveg! Bevásárlókocsit szegezz! Pénztárcát élesíts! A vásárlóknak és a személyzetnek szerzünk egy kellemes délelőttöt, egy csapat spicces magyar vasárnap délelőtt viszi magával a sörrészleget! Többen leplezetten és leplezetlenül mosolyognak rajtunk. Annyi sört veszünk, ami egy háromnapos lakodalomra elég lenne. Bepakolunk az autóba. Befelé jövet még figyelnünk kellett a magassághatárolót, az ujjamat nem raktam volna az autó és a vasrúd közé, kifelé menet ez a veszély nem fenyeget, a sok nemes nedű, ugye... A hűtőtáska is tele, indulhatunk. Persze utolér minket az ilyenkor elkerülhetelen, 30 kilométerenként kell megállni, egészségügyi célból. Lassan haladunk. Mondom is a többieknek, este hoki VB-döntő, ha nem érünk haza időben, engem akár ott is hagyhatnak valami kocsmában, én élőben nézem a meccset! Pedig még volt egy halvány terv is, hogy visszafelé beugrunk Brno-ba, a Cerna Hora sörgyárba vételezés céljából és ha már ott vagyunk, ugye... De nem állunk meg, csak elrobogunk a város mellett. Az időt további sörök fogyasztásával és filmnézéssel ütjük el, így viszonylag eseménytelem út után érünk Magyarországra. Az első benzinkútnál újabb megálló, a hűtőtáska is kifogyott már, meg ugye azok az elkínzott vesék... Az autóban legkevesebb 15 láda sör, de nincs hideg, így vásárolni vagyunk kénytelenek. Az Albertban egy üveg Budvar 110 forint volt, ugyanez a kúton, dobozos kiszerelésben 650. Hadd ne mondjak semmit a kassza fölé kiakasztott kaszáról, dehát, úrnak születni kell, a paraszt meg csak úgy terem, tehát vásárolunk! Hazaérünk. Kipakoljuk a csomagokat és az italneműt. Búcsúzkodás. Este a csehek nyernek az oroszok ellen a VB- döntőben! Hogy mi ezt miért nem tudtuk a Vencel- téren nézni???!!!

Avagy Prága 2.nap Pancsi szemszögéből

Valamit megbeszéltünk előző este, hogy mikor találkozunk reggel, de a hely és az egyéb részletek homály. Mindegy, 9-kor csak ott lesznek a többiek is a reggelinél.

Arra gondoltam, hogy bár kevés ez a hétvége Prágára, de nem fogok rohanni, hogy minden egyes látványossághoz odaérjek és mindenhova bemenjek. Különben is, sörtúrára jöttünk. A cél számomra a megfelelő minőségű (itt elsősorban csak helyben kapható malátákra gondolok és nem olyanra ami otthon is van) és persze mennyiségű nedű elfogyasztása. Afféle ráérős hrabali stílusban, el-el időzve egy hangulatos kiskocsmában. Számomra ez lenne a mai foglalkozás igazi célja. Meg hát az állapotos asszonyt sem kellene múzeumról múzeumra hajszolni...

Persze egyedül reggelizünk. Don Direttoréék már vásárolni vannak a közeli plázában. Chabba ki tudja hol. Sanyiék fel se veszik a telefont. Na mindegy, úgyis kell vennünk fogkrémet – irány mi is a közeli pláza. Időközben Chabba is előkerül. A hipermarketben arcpiritó árakon lélegzetelállító választék. Pedig nem is vagyok nagy sörös. Harmadannyi árban a sör, mint nálunk. Utolsó nap tuti bevásárlás itt. Időközben találok egy kis Staropramen sörözőt is a plázában, aminek a teraszára ki is lehet ülni. Az árak itt is visszafogottak. Itt már együtt a csapat, csak Sanyiékról derül ki, hogy már úton vannak a belváros felé, hogy lássák a várban az őrségváltást. Nosza, mi nem sietünk. Gyorsan le is gurul még pár slivovica és jager a sörök mellé. Erről volna kérem szó.

A Vencel téren sokan vannak, de mégse tömegnyomor. Az épületek szépek, de azért ilyet láttam már máshol is. A tér egyik végében hatalmas kivetítő. ’A’ csoportos hoki VB van. Itt persze már tömeg. Különböző nációk szurkolnak együtt. Időközben ráakadunk a neten már kiszemelt kisvonatos helyre is. Ez ugyan nem egy klasszikus kiskocsma, hanem inkább afféle söröző-étterem, de amúgy jó a hely. Minden asztalhoz kisvonatok viszik ki a sört és az ételt. Családok vannak itt. A gyerekek teljesen meg vannak bűvölve. Sajnálom, hogy Zsombi nincs itt, ő is nagyon élvezné. Amúgy ebédidő van, valamit eszünk is. Mély nyomot nem hagy bennem, de a célnak megfelel.

Bár még jó pár helyre betérünk, de meg kell jegyeznem ismét, hogy az árak fenomenálisak. Korábban jártam már Csehországban és akkor is ezt tapasztaltam, de a mostani út előtt óva intettek, hogy Prága itt is a lehúzásról, mint nálunk Pest. Nos, ez egyáltalán nem igaz. Biztos van itt is lehúzás, de amúgy a helyek többségében egy magyar vidéki nagyváros árszínvonala a szint. Az étel még olcsóbb is. Az árak mindenhol láthatóan fel vannak tüntetve. Aki sokat turistáskodott már, az amúgy is mindenhol a világon felismeri a lehúzós helyeket.

Az orrunk után megyünk, a kocsmatúrás könyvet nem használjuk. Kicsiny girbe-gurba utcákon sétálunk, míg nem eljutunk az Órajátékhoz. Ez a tér egyszerűen gyönyörű. Áll leesik, lélegzet bennakad. Csak állsz és bámulsz. Itt az orrunk azt súgja, hogy ne üljünk be sehova, hanem menjünk tovább a vár felé. Károly- híd, tömeg. Ezen is túl vagyunk. A túloldalon egy kisvendéglőben feszült hangulat. A cseh válogatott az utolsó harmadban egy gólos hátrányban. Aztán egyenlítenek. Hangrobbanás terjed a kis középkori házak falai közt. Találunk egy kis sörözőt. Csak mi vagyunk vendégek. Talán ez annyira nem jó jel. Érződik a sörön is, hogy rég csapoltak utoljára. Odakinn közben már a hosszabítást izgulja végig a tömeg. Aztán jön a katarzis: Csehország a döntőben. Mi pedig már egy eldugott kis árnyas utcában bandukolunk. Úgy döntünk, kihagyjuk a Hradzsint. Nagy a tömeg. Egy kis terecske sarkán régi vízimalom átalakítva étteremnek. Kapuja sarkában hatalmas öreg fa. Az viszont gyanús, hogy a menü olaszos kajákból és pizzákból áll. Aztán az árakat hallva nem is csalódunk – ez végre egy jó kis turista lehúzós hely. 4 dl sör 90 korona ! Viszont fáradtak vagyunk és amúgy is gusztusosan néz ki ez a fekete nedü. Valami különleges főzet. Egy belefér. Itt találkozunk végre Sanyiékkal is.

Később még a Vencel tér sarkán kolbászt eszünk és dobozos sört iszunk. Ekkor már az orosz meccs megy. Rengeteg az orosz turista. A közeli sportbár annyira tele van velük, hogy nem jut számunkra hely. Esteledik. Irány vissza a szálloda, majd ott alkotunk. Pedig már túl vagyok vagy 12 sörön, de bosszantóan józan vagyok.

Egyébként elnézést kérek mindenkitől, aki ebben a posztban tőlem kocsmaneveket, sörmárkákat és konkrét árakat vár, de ezekkel nem tudok szolgálni. Egyrészt már egy hónap távlatából írom eme bejegyzést és amúgy is cavinton-gyanús vagyok már zsenge korom ellenére is, másrészt inkább a hagulatot igyekszem visszaadni, amiről elvileg az egész blog is szól.

A szálloda bárjában kellemes jelenség szolgál ki a pult mögött. Jópofa, belevaló csaj és angolul is tud. Némi bátorítás után egymás után küldi le velünk a slivovicákat. Persze szabatkozik, hogy hajnalban még kocsival megy haza és nem ihat olyan sokat, mert ki kell tudnia magát dumálnia a rendőrnél J. Többen sunáznánk, Chabba pedig a tornaszertári dobbantót emlegeti vele kapcsolatban, mint eszközt ami segíthetne a hölgyre történő ráugrásban. Valami algériai csávó a férje, de csak kéthetente látja. Most pedig az izlandi vulkán miatt újabb +2 hete nem tudott Algírból ideröppenni. Eyjafjallajökull respect. Esti fürcije után beesik a pulthoz Don Direttore is, aki megmondja a frankót. Nem tudom, hogy ennek hatására-e De Irenka/Vlasticka pultoslányból előjön a vadfeminista. Közli, hogy a tudomány és technika haladása most már tényleg nemsokára elhozza ama idilli kort, amikor a szemét kizsákmányoló férfiakra nem lesz többé szükség. „Woman revolution”. A pult másik végében egy kiélt fejű, mindenkiben csalódtam típusú orosz hölgy hevesen bólogat. Megerősítésként saját félresikerült házasságait és szemetebbnél szemetebb férjeit hozza fel. A mellette ülő két fehérorosz sportember pedig már azt nézi, mikor vihetik szobára. Az egész jelenet kezd annyira szürreális lenni, hogy exponenciális tempóban kezdem tolni a Kozeleket. Behódolok ennek a sörcsapos amazonnak, csak adjon még egy sört. Lassan kezd mindenki felszivárogni a szobájába. Én meg úgy érzem, minden egyes újabb sörrel csak élesebben látom a világot. Kezd úrrá lenni rajtam a pánik. „Ide figyelj kislány, felőlem éljen a woman revolution, de most már adj valami ütőset is kalapácson kívül!” Előkerül a Fernet. Na, ezt nem kellett volna. Egy újabb Kozel és két Fernet után felballagok a szobába. Az asszony már alszik, én pedig alkoholgőzösen zuhanok mellé.

Ébredés utáni első csalódott gondolatom, hogy hiába állítottam be az utóbbi idők egyik piálási rekordját, mégse történt semmi különös. Semmi, amit a környék kiskocsmáiban még sokáig emlegetnek majd. Aztán kitámolygok a fürdőbe és elborzadok a látványtól. A wc csésze és a zuhanyzó műanyag függönye száradt vérre emlékeztető trutymóval végig fröcskölve. Közelebb lépve darabos dolgokat is felfedezek benne. De mitől ilyen alvadt vér színű ? Ja igen, a Staropramen Granat (amelyből a legtöbbet ittam előző nap) és a Fernet együttesen képes ilyen színező hatásra. És még csak nem is emlékeztem rá, hogy lefekvés után kint jártam a fürdőben és telehánytam. Gratulálok, méghogy a foglalkozás nem érte el célját ! Hülyegyerek. Na, elő a kefével és több gurigányi papírral, aztán sikálás !

Woman revolution.

Nyugodt alvás után időben ébredünk szombat reggel. Gyors zuhany, öltözés, reggeli. Sóher Norbit valószínűleg mentő vitte volna el, ha látja a menüt: hideg csülök, tormával és egy jó hideg Branik sör. Tartalmas, az biztos! Utána indulás várost nézni. Gyors telefonok, a többiek egy plázában söröznek a közelben. Prágában szombat reggel egy plázában. Az van otthon is, ezért nem kellett volna ennyit jönni. Nem gond, nagyfiúk vagyunk, külön utakon indulunk el.

Irány a metró és jó 15 perc múlva már a Hradzsin tövében jövünk fel a felszínre. Kár, hogy innen közelítünk és cseh barátaink ide még nem építettek egy lanovkát, a jó sok meredek lépcsőfokot így a magunk erejéből küzdjük le. A kilátás lenyűgöző, a város nagy szelete látszik és az idő is kegyes velünk, reggel a szállásnál még csöpörgött az eső, mire a belvárosba érünk hétágra süt a nap, a Vár bejáratainál díszőrséget teljesítő cseh vitézek, gondolom, ennek nem nagyon örülnek. Szombat van, ráadásul pünkösdi hétvége, ennek megfelelően csak kisebb közelharc árán sikerül közlekedni a környéken. Mindenféle náció képviselteti magát, a japánok itt is az élen járnak a többszázezres fényképezőgép/ per fő versenyben. Megnézzük a következő őrségváltást. A díszőrség tagjai jól begyakorolt koreográfia alapján váltják egymást a posztokon a turisták nagy örömére. Több ezren fényképezik és videózzák az eseményt. A tömeg lassan oszlik, mi is elindulunk egy kis vártúrára. Próbálunk minél több nevezetességet megnézni, de ez ebben a tömegben egyáltalán nem egyszerű. Mindenhol hatalmas sorok kanyarognak, van ahová meg sem próbálunk bejutni, a sorbanállók száma miatt ez eleve lehetetlen. Pedig pl. a Szent Vitus Székesegyház belülről is hihetetlen látvány. Én már egyszer jártam itt, sőt, akkor a toronyba is felmásztam. Az jó sztori volt: mondták, hogy csak 183 lépcsőfok a teteje. Az semmi, oda simán felballagunk! Csak azt nem közölték, hogy az egész torony csigalépcsőstül nincs négy méter átmérőjű és kétirányú a forgalom... Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott! Mindent, amit csak lehet, dokumentálunk. Órákig elvagyunk így, csak azt vesszük észre, hogy nagyon szomjasak vagyunk. Elindulunk a Károly- híd irányába, útbaejtve egy kocsmát, gyors Pilsner Urquell, aztán gyerünk tovább. A kép itt is változatlan, 2 méteren belül legalább nyolcféle nyelven beszélő emberrel találkozunk. Fényképezünk itt is, de ez hatványozottan nehezebb, mint máshol, valaki mindig belelép a jól megkomponált képbe. Nagynehezen keresztülverekedjük magunkat a maradék nevezetességeken, majd eszünkbe jut, hogy kérem, itt ma hokimeccs is van, ráadásul cseh barátaink játszanak a derék svédekkel. Jó kis meccs ígérkezik, irány tehát egy kocsma! A Lőportorony közelében találunk egy kiskocsmát, 40 koronás Pilsner Urquellel és egy érdekes modorú pultossal. Állítólag létezik a bunkó prágai pincér típus. Ezt máshol nem tapasztaltam, de itt nagyon, a jóembert nemigen érdekli, hogy hozzá hordjuk becsületesen megkeresett és koronára beváltott forintjainkat, a helységben található játékgépen kívül szemmel láthatóan más nem csigázza fel érdeklődését! Hamar távozunk is, pláne, hogy kapunk egy telefont, miszerint barátaink a Vencel- téren a vasutas sörözőben iddogálnak. Az egész söröző egy óriási terepasztal, modellvasút viszi ki az asztalokra a nedűt. Apukák nyugodtan fogyaszthatnak, a gyerek kikerekedett szemekkel, órákig el tudja nézni a kisvasutat. Iszonyúan ki van találva! Egy dologra nem gondoltak: tévé! Így kettesben átvonulunk egy sörözővel arrébb, ahol tudjuk nézni a meccset. Ez a Beer Factory söröző, a Szent Vencel szobortól jobbra. Jókora méretű pince, a falak borítva hatalmas plazmatévékkel. Mindegyiken a meccs megy, csak egy, az egész teremből láthatón nem, ott ugyanis az egyes asztalok sörfogyasztását lehet nyomon követni. A tulajok kitalálták, hogy az asztalokba sörcsapot építenek és a fogyasztást tévén is lehet látni. Nagy ötlet, ismerve a népek egészséges versenyszellemét:- „ Figyeld má’, a hatosnál kettővel többet ittak meg!!! Nehogymá’! Csapojjá’ még négyet, marha gyorsan...!!!” Nekünk nem sok esélyünk van, a tízesnél már 25 korsónál jár egy csapat, nem nyerhetünk, de azért próbálunk helyt állni! Itt is Pilsner Urquell-t csapol magának a vendég, 60 egységért. Kajálunk is, a kecskesajttal töltött karaj és a steak is kitűnő! Előtte egy korty Fernet Citrus, utána pár sör, a tévében hoki, kevés dolog kell a boldogsághoz!  A cseh válogatott sokáig vesztésre áll, majd 8 (!) másodperccel a vége előtt egyenlítenek és hosszabbításra mentik a meccset. Jónéhány meccsen megfordultam már különböző sportágakban, de azt az ordítást semmi sem übereli, ami a helyi erőkből szakad ki az egyenlítésnél! A tulajok szemében forognak a dollárjelek, mint a Tom és Jerry- ben, pláne úgy, hogy Csehország büntetőkkel a döntőbe jut, ahol az oroszokkal találkoznak majd, ami sör itt fogyni fog...! Kérdezzük a pincéreket, hogy az esti BL- döntőt meg tudnánk-e itt nézni. Kevés esély van, az összes asztalt lefoglalták már. Fizetünk és elindulunk a többiek után, akik már a Károly- híd túlsó végén vannak, alig meglepő módon egy sörözőben! Itt szembesülünk azzal, ami nagyon sok helyen elhangzott már, ne feltétlenül a tursitalátványosságok közelében üljünk be enni-inni, mert ilyen helyeken ki van akasztva a kasza és bizony a vendégek pénztárcáján gyakorolják az aratást. 80 korona egy, amúgy kiváló Master barna sör, kettő belefér, aztán gyorsan ki innen! Gyors haditanács, mert lassan kezdődik a focimeccs. Visszaballagunk, most már közösen, a Beer Factory-hoz, ha nincs hely, fel a metróra, irány a szálloda, annak is a bárja,majd ott nézünk meccset! Így is lesz, a helyre már bejutni sem nagyon lehet, felpattanunk hát a földalattira és 15 perccel az érkezés után egy gyors zuhanyt követően már frissen és üdén kérjük ki a Kozelt és a slivovicát a bárban. Egy gond van csak, a bárban lévő tévén nem lehet a focimeccset nézni, bizonyos jogi megfontolásokból. Ez legyen a héten a legnagyobb baj, na még egy kört! Kiderül, hogy a kis szöszi pultos nagyszülei a Felvidékről származnak, fél percen belül BCS kollégával már tanítjuk is neki az egyik legjobb magyar célmondatot: „- Váljék egészségedre!” Megérkeznek a többiek is, bekapcsolódnak a beszélgetésbe és lassan egy egész kis nemzetközi fórum alakul ki: a cseh pultoslány, egy halom magyar, egy lengyel hölgyvendég és három orosz futsaledző...már-már rejtői kavalkád. A pultos nem az a szívbajos fajta, gyakorlatilag velünk azonos tempóban fogyaszja a slivovicákat, ennek folyománya, ahogy előtör belőle a harcos femisista és előadja, hogy lassan nem lesz szükség férfiakra sem, a nők mindent meg tudnak oldani! Mi jókat röhögünk és látjuk, hogy meggyőzni nem fogjuk tudni, így hát felhozzuk a végső érvet, hogy akkor most mi is a helyzet a nem fajfenntartásból elkövetett szexuális aktussal. Ezzel nem tud mit kezdeni és egy főúri gesztussal jelzi felénk, hogy na jó, arra, egye fene, fennmaradhat a férfitársadalom! Lassan elpárolognak a többiek, a végén BCS és Pancsi kollégával kérjük a számlát. Nem számítunk kis összegre, tekintve a társaság kapacitását és mi lepődünk meg a legjobban, hogy a kisasszony egy minimális összegről szóló papírt tesz elénk. Kétszer is visszakérdezünk, hogy biztos-e ebben, de teljes bizonyossággal állítja, hogy ez a vége. Másfél üveg slivovicáért és egy láda sörért szerintem még egyikünk sem fizetett 4000 forintnyi koronát egy szállodában. Ez legyen a második legnagyobb bajunk a héten!

Folyt. köv.

Avagy, milyen hisztérikus mostanában az időjárás

1. nap: Estére ideér, Anyukám!

2. nap: Na végre, itt az égi áldás!

3. nap: Esik. Ideje volt már egy kis áztatásnak.

4. nap: Zuhog. Kell az eső, Anyukám!

5. nap: Egy darabig nem kell öntözni, helyes.

6. nap: Még mindig! Majd csak eláll, Anyukám!

7. nap: Ömlik. Milyen szomorkás idő van ma is.

8. nap: Igen, drága Mama, itt is esik!

9. nap: Délelőtt egy kicsit elállt, de aztán újrakezdte, mit lehet ilyen időben csinálni?

10. nap: Fáj a fejed, Anyukám? Ne már...!

11. nap: Kirohad, hát kirohad! Majd ültetünk helyette rizst, Anyukám!

12. nap: Nem, nem akarok vízipockot tenyészteni, drága Mama!

13. nap: Fasza időnk van, csak el ne romoljon!

14. nap: Csöpög. Nyári ruhák, Anyukám...? Minek?

15. nap: Lementem bort fejteni, Anyukám!

16. nap: Hogy mikor jövök fel? Gyere Te le!

17. nap: Az nem kacsa, hanem tyúk! Úszóhártya? Akkor kacsa!

18. nap: Aztatat ismered Anyukám, hogy „ Fel vidám tengerészek?”

19. nap: Vadvízi evezés a dűlőúton?

20. nap: Igen, megint le kell fejteni a rizlinget... mit csináljak?

21. nap: Lemondtam a nyaralást, Anyukám. Még pár nap és a tó jön ide és nem mi oda!

22. nap: Csór- Iszka, 637, 117, hajóvonták találkozása tilos!

23. nap: Nem, Anyukám, hódot nem ütünk agyon, védett állat!

24. nap: Látott egy bárkát, drága Mama? Csak véletlen lehet!

25. nap: Elmentem horgászni, Anyukám! Ha valaki keres, itt vagyok a tornác végén!

26. nap: Halászlevet ne, inkább egy rántott hal!

27. nap: Már megint fáj a fejed? Szerintem szimulálsz!

28. nap: Búvárfelszerelést? Ne dőljön be nekik, drága Mama!

29. nap: Ha nem viszed innen a rácpontyot, komolyan inzultállak, Anyukám!

30. nap: O sole mio... persze, hogy ittam, mást úgysem tudok csinálni...ugye, Anyukám?

31. nap: Nem hiszem, hogy kutyacápa, drága Mama, szerintem az a Buksi!

Sör, slivovica és csülök, valamint a nagy magyar halálbukfenc!

Na ez a nap is elérkezett! Reggel gyülekező Don Direttoréék portáján, innen indulunk, bár fentemlített barátunk majd csak Prágában csatlakozik hozzánk. Hiába no, ilyen egy csúcsmenedzser sanyarú élete! Itt tudjuk meg a jóhírt: Pancsiné 12 hetes terhes, gratulálunk, nagy élmény lesz neki a következő pár nap, nézheti hites urát, ahogy lassan, de biztosan lerészegedik... Nagy buli! Időben meg is indulunk, bár egy kis kerülőt kell tennünk, az időjárás erősen megtréfálta a Közútkezelőt, elmosott egy- két utat, hidat, így Komáromon, Révkomáromon, Nagymegyeren és Dunaszerdahelyen keresztül szeretnénk elérni a szlovák fővárost, Pozsonyt. ( Néhány helyen látunk választási plakátokat, „ Nem Pozsony, Bratislava!” felirattal. Anyátok, az!) Lassan haladunk, mert előre figyelmeztettek, ezen az útvonalon az 50 az 50, a 90 az 90. Be is tartjuk, nincs kedvünk tót rendőrökkel vitatkoznunk és súlyos eurókat fizetni. Pozsonynál elérjük az autópályát, végre rendes ütemben haladhatunk. Pancsi barátom ül mellettem és semmilyen módon nem érez együtt velem, mert folyamatosan vámolja az általam hozott házi törkölypálinkát, BCS kollégával egyetemben. Természetesen az árpaszörp is szépen fogy, aminek egyenes folyománya (!), hogy egyre gyakrabban molesztálnak, hogy álljak félre valahol, bizonyos halaszthatatlan ügyekkel összefüggésben. Nem vagyok megértő, én nem ittam sört, jobban is bírom! De aztán csak megkönyörülök rajtuk, már egészen sápadtak, én meg emberséges vagyok, hadd támadjanak meg egy szemrevaló bokrot az autóspihenőben, aminek éttermét már rég bezárták és lassan szét is lopják a helyi erők. Irány tovább és hamar el is érjük a Cseh Köztrásaság területét. Malacky után átlépi a határt egy konda sörre éhes disznó!  Nemsokára beborul az ég és egészen Prágáig felváltva süt a nap, vagy éppen szakad az eső. A srácok már egyre inkább szomjaznak egy jófajta Bohémiai söröcskére, én is, bassza meg, de én majd csak a végcélnál ihatom! A spontán zümmögőkórus menten elő is adja a „ Mert ő egy igazi mártír” kezdetű klasszikust! A következő megállót egy étteremnél ejtjük meg, a csapat rohammal foglalja el a pultot, csapolt Gambrinus 33 koronáért, igazán baráti. Kaján vigyorral kortyolják a nedűt, tudják, hogy ezzel is engem húznak! Nem gond, fognak még ők könyörögni WC után...be is jön, legközelebb én röhögök és csak életveszélyes fenyegetések árán vagyok hajlandó megállni! Don Direttore telefonál, neki már leszállt a gépe és már Ő is valami rissz-rossz cseh itókát kortyol, ez eddig nem az én napom! Feltűnik Prága, egy kis keverés után meg is találjuk a szállást. Bejelentkezés, majd végre az első ital, ami egy nagynehezen megőrzött korty törköly, rá pedig a hűtőtáskában idáig utazott Carlsberg. Azért a dán sör sem utolsó... Irány a metróval az Andel állomás, a közelben található a sörivók egyik Mekkája, a Staropramen sörgyár! Aki ide szeretne látogatni, érdemes asztalt foglalni. Mi ennek hiányában a teraszon kapunk helyet, semmi gond, az eső elállt, kellemes langy idő van. A pincér orosznak néz minket, ennek szellemében cirillbetűs étlapot kapunk, amit azért életkorunknak és az iskolában kötelezően oktatott nyelvnek hűen azért el tudunk olvasni, de értelmezni csak Pancsi kolléga tudja. A félreértést hamar tisztázzuk, jön az angol nyelvű menü, ez már jobban megy, mi BCS kollégával kiválasztunk egy csülök- tálat. Kérünk néhány sört és slivovicát. Ezek is, mint gyakorlatilag minden italnemű, amivel itt találkoztunk, hibátlan minőségben és formában kerülnek elénk, szépen is fogynak. Érkezik az előétel: hermelin sajt, olajban pácolva, hagymával és fűszerekkel. Formájában és állagában ez leginkább a camembertre hasonlít, a pácolásnak (is) köszönhetően remek eledel, erre is meg kell inni egy pofa Staropramen Granát-ot! Kihozzák a főfogást, BCS kollégával összenézünk, nem kell félteni minket, ha evésről– ivásról van szó, de azért ez túlzás, ehhez a méretű adaghoz még Godzillának is meg kéne inni egy kis szilvóriumot, ha szét akarná csapatni a borzalmas méretű disznólábat! Na mindegy, kést, villát szegezz, irány a csülökhegy, ne tarts lépést, indulj! Félelmünk beigazolódik, gyöngyöző homlokkal kérjük meg a pincért, legyen olyan jó, csomagolja el nekünk a maradékot! Elnézve a többi asztalt, nem csak mi jártunk így, szinte mindenhol látjuk a kis műanyag dobozokat. Még néhány kör és kérjük a számlát. Heten jól bekajáltunk, italt is ipari méretekben fogyasztottunk, a számla borravalóval volt 30 ezer, igazán baráti! Indulás vissza a szállóba. A prágai metró nagyon jól használható, szinte minden úticél elérhető vele, a járatok sűrűen közlekednek, nincs túlzsúfoltság és a jegyeket az indulástól számított másfél órán belül több átszállásra is lehet használni. Megérkezünk a szállodához legközelebb lévő állomásra, ami egy újonnan épített P+R parkolóházzal és plázával is rendelkezik. A parkolóházban több, mint 700 szabad parkolóhely van pillanatnyilag, követendő példa lehet az ilyesmi megoldás Fészkesfővárosunk számára! Az este krónikájához még hozzátartozik BCS kolléga kaszkadőrmutatványa. A kolléga bámulatos átváltozásokra képes: még számunkra is meglepő gyorsasággal tud átváltani piknikus hangulatból a vállalhatatlan talajrészegségre. Amikor kijöttünk a sörgyárból még csak halkan kuncogott mindenen, de a metróállomásnál már érzelmes áriákat adott elő. Ha valaki ismeri, tudja, hogy azzal a hanggal víz alatt lehet hegeszteni... Kapatos felebarátunknak eszébe jut az isteni ötlet, hogy versenyezzünk, ki ér fel előbb a mozgólépcsőn. Többen eleve kiröhögjük. Teljesen jóllakva, 8-10 sörrel és feleannyi slivovicával a gyomrunkban nem fogunk spontán Golden League versenyt előadni egy prágai metróállomáson, persze hegynek felfelé! Don Direttore kis felesége vállálja a kihívást! A békésen hazafelé tartó helyi erők egy pillanatra azt hiszik, hogy visszajöttek a muszkák, mert a mozgólépcső aljából egyszercsak egy komplett kozákszázad hangerejével egyező csatakiáltás hangzik fel. BCS kolléga megindul a csúcs felé, pontosan négy lépcsőfokot abszolvál, amikor kirúgja egyik lábával a másikat és dob egy büdös nagy dupla leszúrt Hempergert, delfinmozdulattal, egész fordulattal, hátra! Majd négy- öt hátrabukfenc után megáll a mozgólépcső alján. Ha valaki nem látta, ne próbálja elképzelni, nem fog menni! Inkább menjen a youtube-ra és próbálkozzon valami frappáns kereséssel! Mi, Don Direttoréval a helyén kezeljük a helyzetet, kb. száz  derék cseh állampolgárral együtt, a lépcső tetején a térdünket csapkodva röhögünk! Az biztos, hogy a mutatvány vitt egy kis színt a péntek esti forgalomba. Többen hazaértek és már mesélték is:”- Képzeld ,anyukám, egy idióta, részeg magyar majdnem kitörte a nyakát az állomáson! – Persze, mert ezek a részeg ripőkök nem tudják, mi az illem!” Egy dolgot felejtettünk el: kalapoznunk kellett volna egy kört a közönség soraiban, ilyet az ember nem mindennap lát! Kolléga feltápászkodik, addigra a lányok is odaérnek és persze csupa aggódás  a hangjuk. Az anyai össztön, ugye. BCS kolléga egészben van, csak több helyen úgy néz ki, mintha egy tucat rozsomákkal aludt volna. A nyakán pl. három egymás mellett szabályosan húzódó karmolásnyom. Amit ezért otthon az asszonykától kapni fog:”- Persze, mozgólépcső!!! Ilyen gyenge kifogást még az életben nem hallottam! „ Az biztos, hogy ez még nagyon sokba fog kerülni BCS-nek, de nem tudjuk sajnálni, mire jók a barátok! A szálloda melletti benzinkúton bevásárolunk néhányat az ostravai sörfőzde Branik márkájából. Ezután derül ki, hogy a szálloda bárja is üzemel és pofátlan módon (sic!) képesek elkérni egy korsó Kozelért 35 koronát is! Ja, kérem, akkor ismét irány a pult! Fogyasztunk néhány kört, aztán irány a jól megérdemelt pihenés, holnap hosszú napunk lesz!

Folyt. köv.

Pancsi tollából

A menza

Az emlékek és az izzadságcseppek ködfátyolán át

Korán kellett volna indulnom, hogy időben odaérjek, de a család kikönyörögte, hogy afféle kirándulásképp velem jöhessenek. Szóval a hajnali indulásnak lőttek. Pedig Békés megye nem itt van.

Tartottam a közlekedési viszonyoktól és ezúttal be is jött. A rádiós útinformációkban ne nagyon bízzon az ember ! Azt mondták, torlódik az M0. Úgyhogy gondoltam, átvágok a nagy falun a reptér irányába és aztán a négyesen tovább. Hát, ez az átvágok nem igazán jött össze. Budaörstől araszolás lépésben. Majdnem egészen a Petőfi hídig. Ha jól számoltam, egy és negyed óra volt, mire Vecsésnél nekiállhattam döngetni a négyesen. Persze csak egy darabig. A kétsávos szakasztól egész Törökszentmiklósig kamionok, max 80-as tempó, időnként előzgetés, de inkább kevésbé.

Na mindegy. Végre valahára ott vagyunk. Nagyjából ezt vártam. Poros és reménytelenül kihalt alföldi kisváros. Vagy inkább egy nagyra nőtt falu. A délelőtti zivatar nyomai még látszanak az aszfalton, de a májusi nap már könyörtelen hevességgel perzsel és teremt igazi szabadtéri szaunát. A páratartalom kb.mint Manausban (Hehe, nem is voltam soha Manausban. Ez kb.olyan tudományos megjegyzés volt, mint az animális jegyek meg a kovaíz a borban.). Az utcák kihaltak. Negyed egy múlt. Azt hiszem, mindenki elvonult ebédelni. Eme feltevésem beigazolódni látszik, amikor megtalálom a kis céget, akikhez látogatóba vagyok hivatalos. Afféle portás és mindenes bácsi fogad, hogy a főnök nincs itt, mert mindenki ebédelni ment. Jöjjek vissza egy után ! Majd kívülről becsukja a telephely kapuját és vélhetően szintúgy ebédelni távozik.

Hát jó, akkor együnk mi is ! Biztos van itt valami étterem, ahol van valami jó kis menü. Hátha ezek a jóemberek is odamentek. Nosza, cirkáljunk a központban ! Alig egy-két ember lézeng az utcákon. Árnyas fasor alatt fagyizó és kötőelembolt. Az egykor szebb napokat látott századfordulós (XIX-XX.sz.) emeletes épületekben (összesen kettő darab) kínai bolt, mellettük egy abc. Hmm, lehet, venni kéne inkább zsemlét meg felvágottat ? Áhá, ott valami kajálda-szerűség ! Pizzéria és söröző. Na, mindegy, ez is megteszi. A berendezés a XXI.század eleji magyar újbarokk. Narancssárga falak, valamiféle poénosnak szánt festés a falon, műkő burkolat. Egy negyvenes szőke hölgy áll a pultnál és várja a személyzetet. Nem vendég, inkább valamiféle ismerőse lehet a csaposnak. Az bent van a raktárban. Lassan tíz perc is eltelik, de nem kerül elő. Már elmúlt fél. Egyre vissza kellene érnem a céghez. Áh, keressünk másik helyet. Elindulunk a református és katolikus templomok alkotta épületcsoport felé. Sehol egy étterem. Csak ötvenes háziasszonyok és iskolás gyerekek bicikliznek el mellettünk unottan. Autóforgalom nulla. Vegyük elő a bevált régi módszert, kérdezzünk meg egy helybélit ! A sörözőben látott hölgy közeledik biciklin. Megállítom és kérdezek. Nagyont néz. „- Itt, étterem ? Nem tudok ilyenről.” Aztán kis gondolkodás után a közeli iskola menzáját ajánlja. Betérő vendégeket is kiszolgálnak és jól főznek (állítólag).

Más lehetőség nem nagyon van és nincs is messze. Gyerünk ! Odabenn gyerekzsivaj és bizarr illatok. Belépünk és kérdezünk. Gyorsan útbaigazítanak. Először a szomszédos irodán ebédjegyet kell vennünk. Az irodán a hölgy roppant készséges. 1140 Ft-ért kapunk kettőnkre és a gyerekre egy ebédet. Ezért a pénzért egy leves és egy második jár. Általában kétféléből lehet válogatni, de a hölgy szabadkozik, hogy ma csak egyféle menü van. Daragaluska leves és mustáros sertésszelet csőtésztával (!). Ez már sokat sejtet. Vissza az önkiszolgálóba. Továbbra is nagy a zsivaj. A kintinél még vagy háromszor párásabb levegő gőzölögve arcon csap. Testnevelés óra utáni izzadságszag keveredik a mosogatólé és az étel szagával. Víztől még (vagy már) csöpögő alumínium tálcát hoznak a sor elejére. Az alumínium evőszeközök is csatakosak, kés nincs. Mindegy, most már nincs visszaút. Az irodából ismerős hölgy ugrál körülöttünk és magyaráz, mi hol van. Már kikészítve áll a pulton a levesünk és a második. Mindenki mosolyog és kedves. Látszik, ritka szerzetek vagyunk errefelé. Leülünk a nyolcvanas éveket idéző asztalhoz, a csővázas székekre. A frissen érkező gyerekcsoport minket bámul. Az alu evőeszközök bántóan zörögnek, ahogy a tálcára dobják őket frissen mosogatva. A padló fekete-fehér mozaik kocka. A plafonon valamiféle korábbi ünnepség girlandjai függenek. Lehetetlenül retro a feeling. „Gyermekkori karácsonyok, igaz, Pelikán ?!” – A francokat, gyermekkori iskolai étkeztetések, Virág elvtárs ! Hagyjuk a HACCP-t, meg a Jamie Oliver féle étkezdéket a hanyatló nyugat ópiumának ! Egyszerre érzem azt, hogy ritka élményben van részem amit nem szabad kihagyni, meg hogy legszívesebben visszamennék az ABC-be parizert venni. De majd lehet mesélni a haveroknak.

A leves tűzforró és kellemesen semmyilen ízű. A galuskák jó kemények benne. Nehezen vágom el őket a kanállal. Lássuk a másodikat ! A párolt sertésszelet legalább omlós. Mondjuk fűszert nem nagyon látott. A szószban a mustár ízét nem sikerül felfedeznem. Hozzá a standard csőtészta. Azt nem lehet elrontani. Igaz, nagyon jobbá tenni se. Az asszony és a gyerek lassan halad. A kölyök inkább csak játszik a tésztákkal. A hátamon és fejemen patakokban folyik az izzadság. Gyorsan végzek a kajával és menekülnék. Mennem is kéne már a céghez. Kitalálom, hogy elszaladok a kocsiért, amíg ők befejezik és odaállok az iskolához.

Kilépek az ajtón és a májusi nyár hűs szellője megváltásként oson be ingem gomblyukai közt a mellkasom köré. Fellélegzek. Gyorsan letudom a cégnél a látogatást, amíg az asszony a gyerekkel elvan az iskola játszótérnek kinevezett beton kézilabda pályáján. Szürreális élmény volt. Mintha Kádár János ült volna az egyik asztalnál és krumplistésztát majszolt volna. Pedig az nem is volt a menüben. Bár a főnöknek mindig van kivétel...

Pancsi és Csabi tollából

A fej már épp lebukni készül a combon megtámasztott, könyökből kiinduló és ökölben, vagy gyermek-alienként nyitott tenyérben végződő teleszkópos botról, ám a pohár falához csendülő üveg-hébér és Pista öblös hangja hallatára új élet sajrad a romokon "-Mi van ? Ja, persze hogy kóstoljuk meg azt is!" felkiáltással.
"- Nem volt még elég te részeg disznó ? Induljunk már haza! Mi az élvezet nekem, abban, hogy ti egész nap isztok? " - kérdi egy másik ismerős hang.
Ezt a fület sértő sivító hangot azonal felismerem, az én drága oldalbordám próbálta érzékeltetni a heveny alkoholos befolyásoltságom és a következő pohár bor csekély élvezeti értéke közti reciprok összefüggést.
Csattogni kezdnek az agytekervények, beindul a gondolkodás, ami már nem könnyű a pincetámadás 6. órájában.
Tehát gondolkodjunk, Béláim !
Ha az előző hang az asszonyé, akkor az "igyunk még, az angyalát" felkiáltás tőlem származott, az áldóját neki !
Pedig a józan ész maradék csírája azt diktálja, hogy nem kellene már.
Dehát, hogy mondhat ilyet az ember a szittya barátai előtt ?
Meg különben is, egyszer élünk, meg eleget dolgozom és megérdemlem.
Ezzel le is zártam belső dialógust.

Egészségetekre!

Fasza idő van. Csak el ne romoljon...

Pancsi tollából

A tufa íze

Előző nap egy kisebb lengyel dragonyos századnak megfelelő mennyiségű mediterrán vörössel hangoltam. Rioja volt a szentem. Igen, az a mélybíbor citromos nápolyi ízű (mímeltebb iszákosok után szabadon), nyelvzsibbasztó fajta volt. Este tízre már csak talicskában hordozva tudott megfordulni fáradt és égő nyelvem sivataggá aszott számban. Elmém már előre szomjazta a másnapi felüdülést hozó játékos fehér savasságot, a kora nyári nap hevében huncutul támadó magyar savnyát.

Reggel találkozás a többi idülttel, az áldozati bárány sofőr feláldozása hangos röhögés kíséretében, majd indulás valami kalap alakú hegyre, melyből oly sok található kicsiny tengerünktől északi irányban. A terepet már ismerjük. Nem kell hosszas kutakodás, érdeklődés. Szisztematikusan indulunk az alfától az omega felé. Pistánál persze rögtön leragadunk. Könnyed idei (értsd: tavalyi) rizlingekkel nyitunk – hogy azt a rezedás keserűmandula mindenségit ! De nem szólok, hogy bodzafa hűs gyökere bimbózik nyelvem hátsó traktusában, mert ezek a trollok körülöttem legyilkolnak. Vagy ami még rosszabb, megsemmisítő erővel röhögnek ki. Közben a sor folytatódik. Van itt juhfarknak álcázott ezerjó (kifejezetten finom ízlésű nagyvárosi uraknak – úgyse ismerik fel mit isznak), grüner veltliner, furmint és mindezek minden rendű és rangú egyvelege – értsd: vegyes fehér. Agyam egyre jobban zsibbad. Bodri kutya az első felszólításra jön és szájában hozza a sátorfáját. A rohadt dög ! Közben a gazda kérdez: Milyen ? Hát...olyan...; milyen is na, ?! Tüzes. Meg izé, ásványos. Ja, kiérzik belőle az eyjafjallajökull (ezt hazafelé menet majd mondogatjuk a kocsiban). Érzem a bazaltorgonát. Szépen szól és az illata is jó. Csak valaki fejbe vágott vele. Ez nem volt szép tőle. De mi nem adjuk fel. Szakértők vagyunk, akik állják a próbát és vágják hogy éppen mit isznak. Most éppen muskotályt. Ja, nem. Ez az asztalon felejtett tegnapi traubi. Pedig határozottan kvarckristályokra haraptam. Olyan kis bubisakra. Igen, megvan ! Ez az ! Az íz, a tufa íze ! Hát persze. Szóval a kezdeti passiógyümölcs lecsengése után pofán vág a mineralitás, a tufa maga. Ugye megvan, ahogy a rántott hús mellé tolod a tufát ecetes-cukros lében ? Na, tudok én....

...tufa lenni.

Hamvas Béla " A bor filozófiája" című könyvéből:

"Somlóhegyén hallottam beszélni: egy magyar gróf Indiába utazott vadászni. A rádzsa vendége volt, és amikor elbúcsúzott, házigazdáját meghívta Magyarországra. Még ugyanabban az évben a rádzsa csakugyan meglátogatta, s akkor egy téli este, baráti poharazgatás közben elbeszélte szívének bánatát. Alighogy megnősült, szép fiatal nőt vett el, de ő, bár harmincöt éves sem volt, férfiasságát elvesztette. Hiába ment szanatóriumba. Hiába hívatott világhírű orvost. Hiába pasztilla, kúra, injekció, az elveszett férfiasság nem tért vissza. Szegény asszony már a búskomorság, szegény rádzsa már az őrület szélén állt. A magyar gróf nem szólt egy szót sem, csak hívatta a kulcsárt, és somlai bort hozatott. Aztán parancsot adott, hogy a rádzsa szobájában mindig legyen somlai, s mikor indiai vendége elutazott, egy láda bort ajándékozott neki. Néhány hét múlt csak el, s a posta Indiából sürgönyt hozott. Ez volt az egész: „Köszönöm, barátom. Kérek még tíz láda somlait.”

Nyári búzamezőre emlékeztető színorgia, kicsit sekély, homokos part. Határozott hegyikecske. Kis dekantálás után kéthetes Tisza cipő. Trópusi gyümölcsök, mangó, papaya, mamaya. Jó nagy. Nem igényel mankót. Némi disznópacal. Akkora, hogy hűha. A homokos part szemcséi lassan terjednek szét. 6 pont. Másnapra felütötte benne fejét némi borz.

Illata akár egy virágporos réten tobzódi pillangó hónaljszaga, könnyed, édes, fanyar és mégis magával ragadó.
 
Színe, mint egy kétnapos vérvételi leletbe cseppentett ambrózia keveréke, megspékelve egy kis vörös tulipán szirmából facsart esszenciával.
 
Az első cseppek megízlelése után többszólamú harmóniák csendülnek fel a vastagbelemben, kis vörös gömbök csiklandozzák az ízlelőbimbóim ( talán szódát mégse kellett volna )
A réti pitypangról lehulló desztilállt harmat íze sejlik fel a kippukkant borcseppekből, amik úgy simogatják az ínyem, mint cirmos cica farkincája Mari néni visszeres lábát, egy késő nyári, hűvösbe forduló, piros égaljú kora estén.
 
Mandulával keveredett  fahéjgyökérlevélreszelék apró ízcsírái bukkannak fel nyelvem hegyén az első böfögés után.
Igen, ez egy igazi tikkfahordóban érlelt, szemenként szüretelt nemesi domboldalon úrikutya által lehugyozott késői szüreteléső bordói lesz.
Immár semmi kétség, a parafadugó utolsó morzsáit is kipiszkálva fogaim közül. most már teljesen biztos vagyok benne, hogy megtaláltam a magyar franszia utánzó trend zászlóshajóját.  Az immár 2,5 éves komoly tradiciókkal rendelkező LeBlanc és Tsa, ...... pincéjének kiemelkedő csúcsboráról van szó.
 
Ez a bor kiválóan alkalmas lehet a bazsalikomos babérral tűzdelt kakashere pörkölt vajas kenyeres elfogyasztásához egy vakítóan fehét damasztabroszon tálalva, a kerti pottyantós mellett, Óbuda legpatinánsabb, háború előtti időkből ittmaradt, műemlék éttermében, egy kellemes májusi délutánon.