Pancsi tollából

A tufa íze

Előző nap egy kisebb lengyel dragonyos századnak megfelelő mennyiségű mediterrán vörössel hangoltam. Rioja volt a szentem. Igen, az a mélybíbor citromos nápolyi ízű (mímeltebb iszákosok után szabadon), nyelvzsibbasztó fajta volt. Este tízre már csak talicskában hordozva tudott megfordulni fáradt és égő nyelvem sivataggá aszott számban. Elmém már előre szomjazta a másnapi felüdülést hozó játékos fehér savasságot, a kora nyári nap hevében huncutul támadó magyar savnyát.

Reggel találkozás a többi idülttel, az áldozati bárány sofőr feláldozása hangos röhögés kíséretében, majd indulás valami kalap alakú hegyre, melyből oly sok található kicsiny tengerünktől északi irányban. A terepet már ismerjük. Nem kell hosszas kutakodás, érdeklődés. Szisztematikusan indulunk az alfától az omega felé. Pistánál persze rögtön leragadunk. Könnyed idei (értsd: tavalyi) rizlingekkel nyitunk – hogy azt a rezedás keserűmandula mindenségit ! De nem szólok, hogy bodzafa hűs gyökere bimbózik nyelvem hátsó traktusában, mert ezek a trollok körülöttem legyilkolnak. Vagy ami még rosszabb, megsemmisítő erővel röhögnek ki. Közben a sor folytatódik. Van itt juhfarknak álcázott ezerjó (kifejezetten finom ízlésű nagyvárosi uraknak – úgyse ismerik fel mit isznak), grüner veltliner, furmint és mindezek minden rendű és rangú egyvelege – értsd: vegyes fehér. Agyam egyre jobban zsibbad. Bodri kutya az első felszólításra jön és szájában hozza a sátorfáját. A rohadt dög ! Közben a gazda kérdez: Milyen ? Hát...olyan...; milyen is na, ?! Tüzes. Meg izé, ásványos. Ja, kiérzik belőle az eyjafjallajökull (ezt hazafelé menet majd mondogatjuk a kocsiban). Érzem a bazaltorgonát. Szépen szól és az illata is jó. Csak valaki fejbe vágott vele. Ez nem volt szép tőle. De mi nem adjuk fel. Szakértők vagyunk, akik állják a próbát és vágják hogy éppen mit isznak. Most éppen muskotályt. Ja, nem. Ez az asztalon felejtett tegnapi traubi. Pedig határozottan kvarckristályokra haraptam. Olyan kis bubisakra. Igen, megvan ! Ez az ! Az íz, a tufa íze ! Hát persze. Szóval a kezdeti passiógyümölcs lecsengése után pofán vág a mineralitás, a tufa maga. Ugye megvan, ahogy a rántott hús mellé tolod a tufát ecetes-cukros lében ? Na, tudok én....

...tufa lenni.