Nyugodt alvás után időben ébredünk szombat reggel. Gyors zuhany, öltözés, reggeli. Sóher Norbit valószínűleg mentő vitte volna el, ha látja a menüt: hideg csülök, tormával és egy jó hideg Branik sör. Tartalmas, az biztos! Utána indulás várost nézni. Gyors telefonok, a többiek egy plázában söröznek a közelben. Prágában szombat reggel egy plázában. Az van otthon is, ezért nem kellett volna ennyit jönni. Nem gond, nagyfiúk vagyunk, külön utakon indulunk el.

Irány a metró és jó 15 perc múlva már a Hradzsin tövében jövünk fel a felszínre. Kár, hogy innen közelítünk és cseh barátaink ide még nem építettek egy lanovkát, a jó sok meredek lépcsőfokot így a magunk erejéből küzdjük le. A kilátás lenyűgöző, a város nagy szelete látszik és az idő is kegyes velünk, reggel a szállásnál még csöpörgött az eső, mire a belvárosba érünk hétágra süt a nap, a Vár bejáratainál díszőrséget teljesítő cseh vitézek, gondolom, ennek nem nagyon örülnek. Szombat van, ráadásul pünkösdi hétvége, ennek megfelelően csak kisebb közelharc árán sikerül közlekedni a környéken. Mindenféle náció képviselteti magát, a japánok itt is az élen járnak a többszázezres fényképezőgép/ per fő versenyben. Megnézzük a következő őrségváltást. A díszőrség tagjai jól begyakorolt koreográfia alapján váltják egymást a posztokon a turisták nagy örömére. Több ezren fényképezik és videózzák az eseményt. A tömeg lassan oszlik, mi is elindulunk egy kis vártúrára. Próbálunk minél több nevezetességet megnézni, de ez ebben a tömegben egyáltalán nem egyszerű. Mindenhol hatalmas sorok kanyarognak, van ahová meg sem próbálunk bejutni, a sorbanállók száma miatt ez eleve lehetetlen. Pedig pl. a Szent Vitus Székesegyház belülről is hihetetlen látvány. Én már egyszer jártam itt, sőt, akkor a toronyba is felmásztam. Az jó sztori volt: mondták, hogy csak 183 lépcsőfok a teteje. Az semmi, oda simán felballagunk! Csak azt nem közölték, hogy az egész torony csigalépcsőstül nincs négy méter átmérőjű és kétirányú a forgalom... Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott! Mindent, amit csak lehet, dokumentálunk. Órákig elvagyunk így, csak azt vesszük észre, hogy nagyon szomjasak vagyunk. Elindulunk a Károly- híd irányába, útbaejtve egy kocsmát, gyors Pilsner Urquell, aztán gyerünk tovább. A kép itt is változatlan, 2 méteren belül legalább nyolcféle nyelven beszélő emberrel találkozunk. Fényképezünk itt is, de ez hatványozottan nehezebb, mint máshol, valaki mindig belelép a jól megkomponált képbe. Nagynehezen keresztülverekedjük magunkat a maradék nevezetességeken, majd eszünkbe jut, hogy kérem, itt ma hokimeccs is van, ráadásul cseh barátaink játszanak a derék svédekkel. Jó kis meccs ígérkezik, irány tehát egy kocsma! A Lőportorony közelében találunk egy kiskocsmát, 40 koronás Pilsner Urquellel és egy érdekes modorú pultossal. Állítólag létezik a bunkó prágai pincér típus. Ezt máshol nem tapasztaltam, de itt nagyon, a jóembert nemigen érdekli, hogy hozzá hordjuk becsületesen megkeresett és koronára beváltott forintjainkat, a helységben található játékgépen kívül szemmel láthatóan más nem csigázza fel érdeklődését! Hamar távozunk is, pláne, hogy kapunk egy telefont, miszerint barátaink a Vencel- téren a vasutas sörözőben iddogálnak. Az egész söröző egy óriási terepasztal, modellvasút viszi ki az asztalokra a nedűt. Apukák nyugodtan fogyaszthatnak, a gyerek kikerekedett szemekkel, órákig el tudja nézni a kisvasutat. Iszonyúan ki van találva! Egy dologra nem gondoltak: tévé! Így kettesben átvonulunk egy sörözővel arrébb, ahol tudjuk nézni a meccset. Ez a Beer Factory söröző, a Szent Vencel szobortól jobbra. Jókora méretű pince, a falak borítva hatalmas plazmatévékkel. Mindegyiken a meccs megy, csak egy, az egész teremből láthatón nem, ott ugyanis az egyes asztalok sörfogyasztását lehet nyomon követni. A tulajok kitalálták, hogy az asztalokba sörcsapot építenek és a fogyasztást tévén is lehet látni. Nagy ötlet, ismerve a népek egészséges versenyszellemét:- „ Figyeld má’, a hatosnál kettővel többet ittak meg!!! Nehogymá’! Csapojjá’ még négyet, marha gyorsan...!!!” Nekünk nem sok esélyünk van, a tízesnél már 25 korsónál jár egy csapat, nem nyerhetünk, de azért próbálunk helyt állni! Itt is Pilsner Urquell-t csapol magának a vendég, 60 egységért. Kajálunk is, a kecskesajttal töltött karaj és a steak is kitűnő! Előtte egy korty Fernet Citrus, utána pár sör, a tévében hoki, kevés dolog kell a boldogsághoz!  A cseh válogatott sokáig vesztésre áll, majd 8 (!) másodperccel a vége előtt egyenlítenek és hosszabbításra mentik a meccset. Jónéhány meccsen megfordultam már különböző sportágakban, de azt az ordítást semmi sem übereli, ami a helyi erőkből szakad ki az egyenlítésnél! A tulajok szemében forognak a dollárjelek, mint a Tom és Jerry- ben, pláne úgy, hogy Csehország büntetőkkel a döntőbe jut, ahol az oroszokkal találkoznak majd, ami sör itt fogyni fog...! Kérdezzük a pincéreket, hogy az esti BL- döntőt meg tudnánk-e itt nézni. Kevés esély van, az összes asztalt lefoglalták már. Fizetünk és elindulunk a többiek után, akik már a Károly- híd túlsó végén vannak, alig meglepő módon egy sörözőben! Itt szembesülünk azzal, ami nagyon sok helyen elhangzott már, ne feltétlenül a tursitalátványosságok közelében üljünk be enni-inni, mert ilyen helyeken ki van akasztva a kasza és bizony a vendégek pénztárcáján gyakorolják az aratást. 80 korona egy, amúgy kiváló Master barna sör, kettő belefér, aztán gyorsan ki innen! Gyors haditanács, mert lassan kezdődik a focimeccs. Visszaballagunk, most már közösen, a Beer Factory-hoz, ha nincs hely, fel a metróra, irány a szálloda, annak is a bárja,majd ott nézünk meccset! Így is lesz, a helyre már bejutni sem nagyon lehet, felpattanunk hát a földalattira és 15 perccel az érkezés után egy gyors zuhanyt követően már frissen és üdén kérjük ki a Kozelt és a slivovicát a bárban. Egy gond van csak, a bárban lévő tévén nem lehet a focimeccset nézni, bizonyos jogi megfontolásokból. Ez legyen a héten a legnagyobb baj, na még egy kört! Kiderül, hogy a kis szöszi pultos nagyszülei a Felvidékről származnak, fél percen belül BCS kollégával már tanítjuk is neki az egyik legjobb magyar célmondatot: „- Váljék egészségedre!” Megérkeznek a többiek is, bekapcsolódnak a beszélgetésbe és lassan egy egész kis nemzetközi fórum alakul ki: a cseh pultoslány, egy halom magyar, egy lengyel hölgyvendég és három orosz futsaledző...már-már rejtői kavalkád. A pultos nem az a szívbajos fajta, gyakorlatilag velünk azonos tempóban fogyaszja a slivovicákat, ennek folyománya, ahogy előtör belőle a harcos femisista és előadja, hogy lassan nem lesz szükség férfiakra sem, a nők mindent meg tudnak oldani! Mi jókat röhögünk és látjuk, hogy meggyőzni nem fogjuk tudni, így hát felhozzuk a végső érvet, hogy akkor most mi is a helyzet a nem fajfenntartásból elkövetett szexuális aktussal. Ezzel nem tud mit kezdeni és egy főúri gesztussal jelzi felénk, hogy na jó, arra, egye fene, fennmaradhat a férfitársadalom! Lassan elpárolognak a többiek, a végén BCS és Pancsi kollégával kérjük a számlát. Nem számítunk kis összegre, tekintve a társaság kapacitását és mi lepődünk meg a legjobban, hogy a kisasszony egy minimális összegről szóló papírt tesz elénk. Kétszer is visszakérdezünk, hogy biztos-e ebben, de teljes bizonyossággal állítja, hogy ez a vége. Másfél üveg slivovicáért és egy láda sörért szerintem még egyikünk sem fizetett 4000 forintnyi koronát egy szállodában. Ez legyen a második legnagyobb bajunk a héten!

Folyt. köv.